Az afgán sportolók, akik Pakisztánba menekültek a tálib korlátozások elől, rengeteg problémával néznek szembe, így szegénységgel, az edzési lehetőségek hiányával és a bevándorló státuszukat övező bizonytalansággal. Az ENSZ Menekültügyi Ügynökségének segítségét kérik a túléléshez és szenvedélyük, a sport gyakorlásához a száműzetésben.
Miután a tálibok 2021 augusztusában másodszorra is átvették a hatalmat Afganisztánban, a nőket és a lányokat eltiltották a sportolástól és a versenyeken való részvételtől, ezért sok sportoló elhagyta az országot.
Sokan a szomszédos Pakisztánba menekültek, azt remélve, hogy ott jobb lehetőségek várják őket a sportoláshoz, de ehelyett csak még több problémát találtak.
A ju-jitsu-s Roya Abassi három éve érkezett Pakisztánba a családjával, és most azt mondja, hogy gazdasági nehézségek és edzési lehetőségek hiánya nehezíti az életüket.
Bevándorlói státusza pedig tovább ront a helyzeten.
„Három éve adtam be a menekültkérelmet Pakisztánban, és azóta sincs róla semmi hír” – mondta a Szabad Európa Azadi Rádiójának.
Az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) hivatalához nyújtotta be kérelmét, hogy tovább utazhasson egy nyugati országba.
Shakila Muzafari, az afganisztáni kerekesszékes kosárlabdacsapat egykori tagja három éve él egyedül, távol a családjától Iszlámábádban. Nehéz körülményekkel szembesül menekültként és fogyatékkal élő sportolóként Pakisztánban.
„Akinek nincs jövedelme és támogatást sem kap, hogyan tudná hónapról hónapra megújítani a vízumát 20-25 000 rúpiáért?” – tette fel a kérdést az Azadi Rádióban.
Rámutatott arra is, hogy a vízumdíjon túl más költségeik is vannak, például a lakásbérlés, és hogy az afgán menekültek helyzete, főleg ha fogyatékkal élő sportolók, különösen nehéz.
„Pakisztán rendkívül nagy kihívást jelent az afgán menekülteknek – különösen nekünk, mozgássérült sportolóknak. Nincs pénzünk, nem tudunk dolgozni sehol.”
Abdul Hussain Hesari, az Afgán Paralimpiai Bizottság korábbi elnöke is megerősítette, hogy nagy nehézségekkel néznek szembe a női paralimpiai sportolók, és bírálta az ENSZ menekültügyi szervezetét azért, ahogy az ügyüket kezeli.
Az Azadi Rádiónak nyilatkozva azzal vádolta az UNHCR-t, hogy nem veszi figyelembe a sportolók rokkantságát, és nem foglalkozik úgy a dokumentumaikkal, ahogy kellene.
Qaiser Afridi, az UNHCR pakisztáni szóvivője nem válaszolt az Azadi Rádió megkeresésére.
A tálibok női sportolókat érintő tilalma csak egy a keményvonalas iszlamista rezsim által bevezetett számos szigorú korlátozásból, amelyek szisztematikusan megtagadják a hozzáférést az afgán nőktől és lányoktól az oktatáshoz, a foglalkoztatáshoz és a szabad mozgáshoz, és megakadályozzák őket abban, hogy jelentős szerepet töltsenek be a kormányban vagy a társadalomban.
Ehhez kapcsolódóan: A tálib rezsim által elnyomott nők történetei hallhatók a Szabad Európa Azadi Rádiójában
A tálibok uralma alatt a nőknek tilos férfi gyám nélkül utazniuk, eltiltották őket a részvételtől a sportversenyeken, és a kitiltották őket a nyilvános edzőtermekből is.
Az ENSZ „nemi apartheidként” ítélte el a tálibok bánásmódját az afgán nőkkel szemben, különösen szisztematikus eltávolításukat a közéletből, illetve az ellenállásukért járó súlyos büntetéseket.
Mindeközben Pakisztánt kritika érte az ENSZ és a jogvédő csoportok részéről afgán menekültek kiutasítása miatt. Százezreket deportáltak a határon túlra, sokan közülük évtizedek óta éltek Pakisztánban, és most bizonytalansággal, szegénységgel és veszélyekkel néznek szembe Afganisztánban.
Jogvédő szervezetek, köztük az Amnesty International, elítélték, önkényesnek és kegyetlennek nevezték Pakisztán „homályos és átláthatatlan” hazatelepítési tervét. Szerintük az erőszakos kitoloncolások nemigen tartják tiszteletben a nemzetközi jogot, és áldozati bárányt csinálnak egy üldöztetés elől menekülő, sebezhető közösség tagjaiból.
