Korábban több nagy könyvkiadó sem vállalta Stefano Bottoni, történész Orbán Viktorról írt könyvének a megjelentetését. Végül a Magyar Hang hetilap kiadója adta ki a kötetet, amin a nyomda nem kívánta feltüntetni a nevét. A történész egyebek mellett ezekre a részletekre is kitért a "Mikor lesz az alkalmazkodásból megalkuvás?" című beszélgetésen, Villányban, az Ördögkatlan Fesztiválon.
Hol a határa az alkalmazkodásnak, hogyan lehet viszonyulni egy immorális rendszerhez úgy, hogy (még) bele tudjunk nézni a tükörbe – erről a kérdésről is beszélgetett Stefano Bottoni történésszel Bérczes Tibor a többi villányi településen megrendezett Ördögkatlan Fesztivál rendezvényén.
"Talán az egyetlen esemény volt, amit kicsit neccesnek éreztem" – válaszolta a történész arra a kérdésre, hogy kapott-e felkéréseket kormányoldalhoz köthető személytől, szervezettől, és hogyan kezelte ezt a helyzetet. Bottoni felidézett egy a Parlamentben, az Országgyűlési Könyvtár vezetőjének a kezdeményezésére szervezett történészkonferenciát, amelynek témája a "szovjetizálás", a kelet-európai tömb, stb. volt.
"A rendezvényen előttem ült pár méterre Kövér László és a többi díszpinty. Kellemetlen érzés volt....Bár nem fizettek a részvételért, mégis úgy éreztem, hogy a jelenlétemmel legitimáltam kicsit a rendszert, annak ellenére, hogy abszolút vállalható és szakmailag jó volt a konferencia."
Nem jött több felkérés
A történész elmondta, hogy 2018-19 után, az Orbán Viktorról írt könyve (A hatalom megszállottja – Orbán Viktor Magyarországa) megjelenését követően már nem kapott ilyen felkéréseket a "másik oldalról". Pedig korábban - mivel Erdéllyel és a határon túli magyar kisebbséggel foglalkozott – többször tartott "nemzeti érzelmű társaságoknak" előadásokat, s vett részt ilyen szellemiségű rendezvényeken (például a Márton Áron emlékév keretében is, Márton és a román kormány kapcsolatáról, stb.).
A hatalomhoz való alkalmazkodás és a megalkuvás kérdését Bottoni az Orbán-könyv kiadásának a körülményeivel is illusztrálta: a kötet publikálását - az előzetes ígéretek ellenére – két nagy kiadó is visszamondta. Az elutasítást olyan indokokkal is magyarázták a kiadók, hogy "jó lenne, de...", vagy hogy nem érdekli őket a kötet, márpedig Bottoni szerint ez nehezen elképzelhető. Szerinte inkább az volt az ok, hogy nem akartak problémát.
Ehhez kapcsolódóan: Teljesen bekebelezte a Librit az MCC
A könyv végül a Magyar Hang hetilap kiadójának a gondozásában jelent meg közösségi finanszírozással, és 2023-ban a Libri-Bookline-nál a 20. legtöbb példányban eladott kötet lett. "Ráadásul a legtöbb pénzt nem a kiadó kereste a könyvvel, hanem a nagykereskedő, márpedig az is a NER része. Így én is szép summával gazdagítottam a NER-t” – tette hozzá Bottoni, kiemelve: jelzésértékű, hogy a nyomda nem kívánta feltüntetni a nevét a köteten. A történész szerint ma már lehet, hogy nem is kerülne az Orbán-kötet a Libri polcaira mert ott "megjelentek a NER es szerzők, bár nem azért hogy megvegyék ezeket a vásárlók, hanem hogy más szerzőket ne lássanak, vásároljanak....".
Függő helyzet helyett külföldi munka
Bérczes megkérdezte a történészt, hogy amikor "nem akart függő helyzetbe kerülni" és eljött az Akadémia intézetétől, a firenzei egyetemi álláson kívül milyen más lehetőségei lettek volna az elhelyezkedésre. (Bottoni korábban az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa volt, most a firenzei egyetemen tanít.) Bottoni szerint ő sok kollégájához képest könnyebb helyzetben volt, az olaszországi háttere miatt, így országot és munkahelyet tudott váltani. Óriási szerencséje is volt – mondta, mert nem könnyű külföldön egyetemi állást találni.
"Ha ez nem sikerült volna, valószínűleg kisebb projektekkel, részmunkaidős állásokkal elevickélhettem"volna, de az nem lett volna az igazi. A stabil állás fontos, ebben nőttem fel, a szüleim ezt tanították nekem."
Beszélt arról is, hogy mennyire jól érezte magát az MTA intézetében, a szakmai munka és a közösség miatt is, s hogy tudja: a volt kollégái ott most "a túlélésért küzdenek". "A másik lehetőség az lett volna hogy befogom a pofámat, és megírhattam volna például valami bánya történetét. De ettől valószínűleg rosszkedvű lettem volna, ismerem a természetem."
Bottoni elmondta, hogy az intézet vezetése sosem jelezte neki, hogy valamilyen rendezvényre nem mehet stb. De ha valamelyik kolléga állásban volt a Közszolgálati Egyetemen, akkor ajánlották nekik, hogy bizonyos témákkal ne foglalkozzanak, vagy adott műsorokba ne menjenek el nyilatkozni.
"Amikor először tüntettünk az Akadémiáért, 2019-ben, a kormány nem számított rá, hogy "ekkora fesztivált csinálunk" – emlékezett vissza Bottoni. Hozzátette: "ha látják odafönt, hogy tüntetünk, akkor az rossz pontot jelent, de mi nem akartuk elfogadni a puha diktatúráknak azt a logikáját, hogy csendben kell kifogásolni, ami nem tetszik."
Ehhez kapcsolódóan: „A Kádár-rendszer az a mintázat, ami a legközelebb áll a NER-hez” – Stefano Bottoni történész a kollaborációról
A történész szerint pedig a magyarok szocializációja ilyen: mindent el kell fogadni, nem kell hangoskodni. Úgy érzi, hogy ő talán az olasz háttere miatt látja mindezt másképp: szerinte öntudatosabbak, jobban kiállnak magukért az emberek Olaszországban. "A magyar társadalomból a 20. században többször is kiirtották a gondolatot, hogy van értelme az ellenállásnak." Felidézte, hogy például a II. Világháború alatti erős ellenállási mozgalmak voltak Lengyelországban és a volt Jugoszláviában is, míg itthon szinte semmi nem történt.
Bottoni szerint ugyanakkor 1957 tavaszáig azért "beintett a magyar társadalom Kádáréknak", csak 1957. május 1-én volt az első olyan felvonulás, amikor Kádár meg mert jelenni a nyilvánosság előtt. "Addigra kitörölték az ellenforradalom emlékét és átprogramozták a társadalmat. De ez nem magyaráz meg mindent, nem ad felmentést" – fogalmazott a történész. Szerinte Magyarországon az emberek nagy része könnyebben elfogadja "az aktuális nem túl jót", mint más országokban – s ezzel tisztában van a hatalom is. "Mégis, mostanra úgy tűnik, hogy egy bizonyos réteg számára a szabadság hiánya felülírja a pénzt és más kedvezményeket" - tette hozzá a történész.
Egy ünnepelt szerző és a Securitate
Beszélgetőtársa arról is kérdezte vendégét, hogy amikor a megalkuvásról, a hatalomhoz való alkalmazkodásról is szóló élettörténeteket kutatja, mennyire tud kívül maradni ezeken, morális vélemény formálása nélkül. Bottoni elmondta, hogy 2003 körül bukkant rá a Secu(ritate) – korábban titkos – olyan irataira, amik komolyan érintették a magyar kisebbséget is.
Bár addig is lehetett tudni, hogy sokakat "bevontak", de hogy milyen sokan működtek együtt azzal a diktatúrával különböző szinteken, embereken vagy intézményeken keresztül, az csak ekkor derült ki, és ez "nagyon sokkoló volt" – fogalmazott a történész. Kitért Sütő András esetére, akinek az 50-es évekbeli szerepéről sok szakmai vita zajlott. Bottoni feltáró munkáját akkoriban sok kritika is érte, bár négyszemközt mindenki támogatta azt. A történész hangsúlyozta: így utólag könnyen beszélünk minderről, egy szabad világból visszatekintve nem tudjuk megítélni, hogy mit jelenthetett "nyomás alatt" élni...
Felidézte egy romániai magyar szerző, Mikó Imre esetét, amit több éve kutat. A kolozsvári, 1911-es születésű, az unitárius egyházban is aktív Mikó élete 66 éve alatt 5-6, teljesen különböző rendszerben élt: az 1918 utáni, félig demokratikus Romániában, majd királyi diktatúrában, majd Antonescu-, aztán a Horthy-rendszerben, ami után hadifogoly lett a Szovjetunióban. Onnan 1948-ban ért vissza, és ekkor Kolozsváron orosztanár lett (a magyar parlamentben képviselő volt).
Mikó 1956 után levelet írt a párt első titkárának arról, hogy a továbbiakban hagyják békén, ne kelljen jelentenie. Ehhez hatalmas bátorság kellett, hiszen ezzel dekonspirálta magát. Őt 1952-ben szervezték be, s akkor azt mondták neki, hogy ha nem vállalja, mehet dolgozni a Duna-csatornához. Ezt követően Mikó nem érdemi és részben korábbi információkkal - kapcsolatairól, barátairól, korábbi ellenzékiekről - látta el a Securitatét, de élete végén aztán, már a magyar közösség ünnepelt szerzőjeként, valamilyen okból ismét szoros kapcsolata lett a hatósággal és ekkor már olyan információkat is átadott, például a külföldön élő romániai magyar ellenzékről, aminek jelentősége volt.
A beszélgetés során Bérczes Tibor azt is megkérdezte Bottonitól, szokott-e azon gondolkodni, ő maga hogyan döntene egy hasonló helyzetben.
"Számtalanszor próbáltam ezt végiggondolni, mi lenne, ha például a családommal zsarolnának, hány percig bírnám a fizikai kényszert mielőtt elkezdenék "énekelni" bármit, bármiről. És nyilván mindig azt reméli az ember, hogy soha nem kerül ilyen helyzetbe, és nem tapasztalja meg ezeket a – nemcsak fizikai – borzalmakat. Hiszen amikor valakit például folyamatosan követnek, lefényképeznek vagy lehallgatnak az is hatalmas feszültséget okoz. Valószínűleg Mikó is ilyen helyzetben élt évtizedekig" – tette hozzá a történész.
Szerinte az emberek nem tudják maguktól, hogy mi a demokrácia, és miért jó, ezért szükséges lenne az oktatási rendszer átalakítása úgy, hogy korán, 5-6 éves korban elkezdődjön az állampolgári nevelés, demokráciára oktatás. Ez lenne a kulcsa annak, hogy lehessen – 20, 30, 40 év múlva – Magyarországon is egy valódi demokratikus kibontakozás. Bottoni úgy véli, ez lenne az igazi, hosszú távú befektetés az ország jövőjébe.
Ehhez kapcsolódóan:„A Kádár-rendszer az a mintázat, ami a legközelebb áll a NER-hez” – Stefano Bottoni történész a kollaborációról
