Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Megkapta az előzetes jóváhagyást a hitel, amit Lázár szerint a Tisza ellenkezése miatt tartanak vissza


Az Európai Befektetési Bank épülete Luxembourgban
Az Európai Befektetési Bank épülete Luxembourgban

Az Európai Befektetési Bank Menedzsment Tanácsa támogatja, hogy Magyarország egymilliárd eurós hitelhez jusson vasúti fejlesztésekre, a végső szót az Igazgatótanács október 20-i ülésen mondják majd ki – tudta meg a Szabad Európa. Erről a hitelről állította három napja Lázár János, hogy azért nem kaptuk meg, mert „a Tisza párt megakadályozta”.

Csütörtökön tartotta ülését az Európai Befektetési Bank (EIB) Menedzsment Tanácsa, a napirenden szerepelt az az egy milliárd eurós hitelkérelem is, amit a magyar kormány még tavaly szeptemberben nyújtott be. A Szabad Európa információja szerint a testület ismét támogatásáról biztosította a magyar kérést. A hitel folyósításához a bank Igazgatótanácsának pozitív döntése is szükséges, ennek ülésére várhatóan október 20-án kerül majd sor információink szerint.

Korábban megírtuk már egy EIB-közeli forrásunkra hivatkozva, hogy amennyiben a bank szakmai vezetése támogat egy hitelkérelmet, az Igazgatótanács jellemzően jóváhagyja azt, így komoly esély van rá, hogy a magyar kormány megkapja a kért egy milliárd eurót. Ennek fényében is furcsa, hogy Lázár János kedden egy Facebook-videóban arról beszélt: „rossz hírt kapott Magyarország és mindenki, aki közlekedik: a Tisza Párt megakadályozta, hogy az Európai Beruházási Bank odaadja azt az egymilliárdos hitelt a MÁV-nak, amiből a pályahálózatot akarták felújítani”.

Ehhez kapcsolódóan: úgy „meggyorsították” ötmilliárd forintból a Szeged–Röszke vasút fejlesztését, hogy csak 2025 legvégén lesz kész a szerződés szerint.

Lázár János már korábban is beszélt arról, hogy a Tisza EP-képviselője, Kollár Kinga a hitelkérelem elutasításáért lobbizott, miközben az EIB sajtóosztálya megkeresésünkre éppen azt közölte, hogy Kollár Kinga levélben kérte a bank vezetését a hitel folyósítására. Ugyanakkor azt is megírtuk, hogy a folyósítás feltétele lesz minden valószínűség szerint, hogy Mészáros Lőrinc és köre fővállalkozóként nem vehet majd részt olyan beruházásokban, amik ebből a pénzből valósulnak meg. Az EIB ugyanis komoly korrupciós kockázatot lát a Mészáros-cégek által végzett vasúti munkáknál.

Lázár János korábbi közlése szerint a magyar állam maga is hozzátesz az egy milliárd euróhoz még egyszer ugyanekkora összeget, így nagyságrendileg 800 milliárd forintos forrás keletkezik vasúti fejlesztésekre. Ebből a pénzből Lázár János ígérete szerint az első ütemben végrehajtott fejlesztések során közel félezer kilométernyi magyar vasúti pályát újítanak majd meg. Továbbá 119 kilométeren felszámolják a lassújeleket, 490 kilométernyi pályát pedig a legkorszerűbb, központi forgalomirányítás alá helyeznek.

  • 16x9 Image

    Kósa András

    Kósa András a Szabad Európa főmunkatársa. 2001 óta újságíró, az elmúlt bő húsz évben volt a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, a Hír Televízió és a Népszava munkatársa. Ezenkívül dolgozott a hvg.hu politika rovatának vezetőjeként és a tulajdonosok által 2022 augusztusában megszüntetett azonnali.hu főszerkesztőjeként is.

XS
SM
MD
LG