Orbán Viktor a rezsicsökkentés védelmére hivatkozhat, ha a bűnben fogant, de olcsó áramért feladja Magyarország 33 éves álláspontját arról, hogy Szlovákia jogtalanul terelte el a Dunát 1992-ben. Beszállnánk egy másik szlovákiai erőműbe is ingyen áramért. Még nem tudni, hogy a rendszerváltás szimbólumává vált Nagymaros is megépül-e, de a Szigetközbe jöhetnek az újabb duzzasztások: ezzel ott megszűnik az Öreg-Duna is. 56 után a rendszerváltás újabb emlékét engedi el a Fidesz.
Az előző részben összefoglaltuk, amit tudunk a két ország közti jelenlegi tárgyalásokról, felidéztük a rendszerváltás egyik legnagyobb ellenzéki témája, a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer (BNV)történetét, majd a hágai bíróság ítéletét.
Most körbejárjuk a szigetközi, vízpótlási célú duzzasztások kérdését, megnézzük, hogy a magyar kormányok hogyan kezelték (tartották maguktól távol) a dunai ökológiai katasztrófa ügyét és hogyan, milyen mandátummal tárgyaltak Szlovákiával, végül azt, miért mehet bele most az Orbán-kormány abba, hogy elfogadja a Duna elterelését.
Palkovics hozta a megoldást
Ott hagytuk abba, hogy egyik kormány sem akart visszamenni Hágába, hogy a bíróság szabja meg az ítélet pontos végrehajtását. Ami kimondta, hogy Szlovákia jogszerűtlenül terelte el a Dunát és működteti így a bősi erőművet; Magyarországnak viszont nem volt joga egyoldalúan felmondani a vízlépcső-szerződést; Nagymaros megépítését már egyik fel sem akarja; és hogy csak a legfrissebb környezetvédelmi szempontok figyelembevételével működtethető – akár közösen – az erőmű.
Mindjárt az ítélet után jött a már említett Horn/Nemcsók féle megegyezési kísérlet, benne Nagymaros megépítésével, amibe (más okok miatt is persze) a Horn-kormány belebukott. Ez valószínűleg nagyobb tanulság volt Orbán Viktor számára, mint az, hogy pártjának volt zöld múltja, a rendszerváltáskor aktív, tüntetéseket is szervező környezetvédelmi munkacsoportja és a Fidesz eredettörténet-kommunikációjában fontos a rendszerváltás.
Az első Orbán-kormány sem törekedett az ítéletben foglaltak képviseletére, sőt, kiiktatta volna Hágát a magyar-szlovák jogvita feletti joghatóságából. Részletes hágai ítélet nélkül a feleknek nagyobb mozgástere van abban, hogy milyen egyéb ügyeket tesznek a megegyezéscsomagba, milyen érdekeiket akarják még érvényesíteni a Duna-megegyezés révén. Ahogy látjuk most is.
Magyarország nem csak kiegészítő ítéletet nem kért a bíróságtól (pedig az 2018-ban be is idézte a két országot, ugyan mondják már meg, miért nincs még végrehajtva az ítélet), de ideiglenes intézkedést sem. Holott erre is lenne joga, mondja Jánossy András. „Pedig az 1992-es, az EU (akkori nevén: EK) részvételével a Duna eltérítését követően pár nappal létrejött háromoldalú Londoni Jegyzőkönyv aláírásával (Cseh)Szlovákia nemcsak azt vállalta, hogy a jogvitát hazánkkal közösen Hága elé bocsátja, hanem garantálta azt is, hogy az ítélet meghozataláig a szokásos, nem kevesebb, mint 95%-os vízmennyiséget biztosítja az Öreg-Duna egész medrében, továbbá tartózkodik az erőmű üzemeltetésétől.” Orbánék most annak előállításán ügyködnek, hogy Magyarország az ideiglenes intézkedést soha ne is kérhesse Hágától, mondja Jánossy.
Miért nem érdeke a két kormánynak, hogy kiegészítő ítéletet kérjen, a bírósággal mondassa ki, pontosan milyen kötelezettségei vannak a feleknek? – kérdeztük a „másik oldaltól”, egy, az ügyet ismerő kormányzati forrásunktól.
A nemzetközi kapcsolatokban ez relatív magas konfliktuszónát jelent, mondja, és a bíróságra visszamenni még egyszer „azt jelenti, hogy egyszerűen bénák vagyunk és nagyon rosszak a kétoldalú viszonyok. Másrészt nagyon bizonytalan egy ilyen eljárás kimenetele.” Ő is azt a Horn Gyula óta „hivatalos” és a közvéleményben elterjesztett álláspontot képviseli, hogy Magyarország „az első eljárással relatíve megégette magát, mert a föltett kérdések jó részét elvesztette.” Annyit mégis elismer, hogy „azért nagyjából benne volt az a diktum, hogy nem kell megépíteni Nagymarost, alapvetően meg kell mindent tenni a Szigetközért, tehát egy csomó mindenben igazából tényszerűen elértük azt, amit akartunk.”
Orbánék 2010-es hatalomra kerülésükkor felszámolták az MTA Szigetközi Munkacsoportját is, amely a Duna-eltérítés környezeti és vízminőségi hatásait volt hivatva monitorozni (1995 óta, egy kormányközi egyezmény végrehajtása részeként), ami - és az első öt év mérési-modellezési adatainak kidobása - önmagában hatástalanítja a magyar zöld érvelést, már ha akarna ilyennel fellépni a kormány. (Nem akar.)
„A vizesek célja az, hogy elhitessék az emberekkel, amit Hornék is próbáltak: a keresztgátak között álló, helyenként 10 méter mélyen pangó víz éppolyan természetes és környezetbarát dolog, mint egy élő folyónak csak a feltétlenül szükséges mértékben korlátozott szabad áramlása” – mondja Jánossy András. A keresztgátas vízduzzasztás ugyanakkor sosem kapott egyértelmű zöld lámpát fentről. Mostanáig – ha az lesz a megállapodásban, ami a most kiszivárgott dokumentumokban van.
Amikor arról kérdezzük, hogy a mindenkori magyar tárgyalók milyen kormányzati mandátummal dolgoztak, pl. volt-e felhatalmazásuk a fenékgátas szigetközi vízpótlásra, kormányzati forrásunk azt mondja: „vittek be tárgyalási iránypontokat a kormány elé, hogy lehet-e ilyen irányba tárgyalni, mire mondták nekik, hogy lehet.” Így a vízügy elég nagy szabadságfokkal különböző műszaki megoldásokat dolgozott ki a Szigetközre, ezekre stratégiai hatásvizsgálatok is készültek.
Kormányzati forrásunk szerint „primitíven leegyszerűsítő, szellemi erőszakot jelentő, kombattáns zöld megközelítés, hogy nagy gátat mi nem akarunk. Hiszen most is azért van víz a Szigetközben, mert van a fenékküszöb”. Szerinte magyar és szlovák oldalon az a szakmai konszenzus, hogy valamilyen típusú fenékküszöbös megoldással lehet legjobban kezelni a helyzetet, és a tárgyalóküldöttség kapott is erre felhatalmazást a kormánytól. „De a kormány sosem hagyott jóvá konkrét terveket róla, sosem jutottak el a tárgyalók abba a fázisba, hogy konkrét megállapodások legyenek bármiről.” Szerinte a vízmennyiség kérdése mindig előjött a tervezett építmények kapcsán, ami „zéró végösszegű játszma. Szlovákiának valamit adni kellett volna, mi meg valamit kapunk, és kvázi nem adunk érte semmit. Ez nyilván nehezére esett a szlovákoknak.”
Végül az OVF a négy keresztgátas megoldás természeti, vízügyi, mezőgazdasági hatásait mérte föl, a tárgyalóknak arra volt mandátumuk, hogy egy ilyen fajta projektelőkészítést közösen végezzen a két ország. Arról nem született soha döntés, hogy ezek a projektek megvalósuljanak-e vagy sem, „de az, hogy a vízügy EU-s támogatásokat kérjen ezekre a projektekre, 27-szer jóváhagyta a kormány”, mondja. Vízmegosztási számokról viszont sosem sikerült tárgyalni a szlovákok miatt, teszi hozzá, nem sikerült számokat kihúzni belőlük.
A kormányzati forrásunk által politikailag, ideológiailag túlterheltnek nevezett tárgyalási „dobozokon” való túllépésre Palkovics László talált megoldást, még miniszterként (ő maga is mérnök egyébként): keretezzék át őket. „Tegyék egy jóval nagyobb dobozba - innen jött az Insula Magna. Ne arról beszéljenek, hogy megoldjuk Bős-Nagymaros kérdését, hanem hogy csinálunk egy marha nagy fenntartható fejlesztési projektet a régióban, amelyben csomó mindent csinálunk - többek közt megoldjuk ezt a kérdést is. Ezzel kilépnek abból a veszekedő, primitív dimenzióból, amiben az egész benne volt, megpróbálják pozitívan átfogalmazni, és többek közt megoldják azokat a problémákat is, amelyekhez Bős-Nagymaros kapcsolódik.”
Részleges tiltakozások Szlovákiában
A Duna Charta elnöke, Bárdos Deák Péter szerint „a magyar vízügy már nagyon várta már a szlovák kormányváltást. hogy jön egy számukra jobb vízügyi vezetés. Persze ez mindig is magyar kezdeményezés volt.” Ahogy a nagymarosi erőmű és a csúcsra járatás is.
Szlovákiában vannak, voltak tiltakozások az Öreg-Duna begátazása ellen. Persze mintha a szlovák tiltakozók is adottságnak tekintenék (nemzeti ügy) a Duna elterelését, ami az ökológiai katasztrófa oka volt.
A szlovák vizeseknek, mondta magyar kormányzati forrásunk, sosem volt gondja a fenékgátas vízpótlással. „Volt szlovák ellenállás, alapvetően helyi és környezetvédő ágon. Ezt én kétkulacsos dolognak érzem, mert a probléma az az erőmű. Tessenek szívesek rendbe tenni az erőművet, mert nem a fenékküszöbök fogják a környezeti problémát okozni. Ez egy állapotjavító dolog, mert mennek tönkre a mellékágak, és nem volt jobb alternatíva. Kettő: Szlovákiában senki nem beszél arról, hogy az erőművel gázok vannak, drámai ökológiai és vízháztartási problémák.”
Az erőmű üzemeltetése lelassítja a víz mozgását, emiatt a szennyező anyagokat tartalmazó görgetett hordalék óriási tömegben akkumulálódik a tározótérben.
A másik gond a talajvíz eltűnése és a vidék ezzel együtt járó kiszáradása - a mederfenék feliszapolódása miatt. (Az Akadémia és a környezetvédő szervezetek szakértői a Duna és más folyók vízerőműveinek tapasztalatai alapján már a 80-as évek elején megjósolták mindkettőt.)
Kormányzati forrásunk is elismeri, hogy a keresztgát bármennyi vízzel üzemeltethető. „Azért kell a több víz, hogy ez gyorsabban menjen. Ne pangó vízterek alakuljanak ki, hanem legyen egy olyan dinamikája az egésznek, ami - mindig ez volt a mondás -, az 50-es évek vízháztartási viszonyaihoz közelít. Minél több víz megy bele, annál inkább tudunk közelíteni ehhez, de nem kell hozzá az 50 százalék.” Mint láttuk, Bárdos Deák Péter szerint 50 százaléknyi víznél már duzzasztás nélküli regeneráció is lehetséges.
Insula Magna
Miközben a politika felső szintje (az Orbán-, Medgyessy és Gyurcsány-kormányok) nemhogy Nagymarosról, de gátakról sem mert semmit mondani, a vízügyi szakpolitika nem tétlenkedett. 2015-ben egy utolsó 6 milliárdos projekttel az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság lezárta a Szigetköz rehabilitációját, állításuk szerint „sikerült visszaállítani, részben természeti folyamatok, részben emberi beavatkozás által a megváltozott vízállapotokat.”
Úgy tűnik, mégsem sikerült teljesen, mert – az Insula Magna 2023-as projektterve alapján - legalább 230 milliárdból tervezik folytatni a fenékgát-építéseket és mellékág-átszabásokat.
Közben előbb 2016-ban, majd 2018-ban úgy adták be a terveket a kormány elé, hogy négy gáttal megduzzasztják a Dunát, és ezáltal létrehozzák az ökológiai kapcsolatot, de pont a duzzasztás miatt ezt elutasította a kormány. A 2018-ashoz képest a terv egy dologban változott mára: most nem tervezték bele a fel-lecsukható vízhozam-szabályozó műveket a fenékgátakba, bár korábban mindig hangsúlyozták a fontosságát.
A gátak építésének deklarált célja tehát az, hogy összekapcsolják a két ágrendszert, a csallóközit és a szigetközit, és ökológiai kapcsolatot hozzanak létre köztük. Ehhez, mivel itt a legnagyobb az esése a folyónak Magyarországon, nyolc gát is kellene (az első Orbán-kormány alatt ilyet is adtak át a szlovákoknak), mert a gát fölött, ahol meg van duzzasztva a folyó, bejuthat a víz a mellékág(ak)ba, de a gát alatt, ahol méterekkel alacsonyabb a víz, ott nem jut be továbbra sem.
A Vízgazdálkodási Kutatóintézet 2007-es tanulmányában le is írta, idézi föl Bárdos Deák Péter, hogy a vízügyi kapcsolat csak kisebb szakaszokon állítható vissza a négy gátas duzzasztással. Ökológiai kapcsolatról pedig egyáltalán nem beszélhetünk, mondta a Duna Charta elnöke. Az Öreg-Dunában a duzzasztások miatt ugyanis látványosan le fog lassulni az áramlás a jelenlegihez képest. „Ennek nem csak az az eredménye, hogy nagy lesz a lerakódás, hanem az is, hogy a Natura 2000 besorolású területet jelölő halfajok, melyek a viszonylag sebes vizet igénylik, nagyrészt ki fognak pusztulni. Ahogy ez szerepel is a Stratégiai Környezeti Hatástanulmányban.” Mivel a régi Duna-mederben nincs nagyhajózás, több mint 30 éve létezik, benne továbbra is áramlik a víz, ezért az elterelés után is biztosítva volt a túlélés. Gazdag ökoszisztéma alakult ki, több mint 45 halfajjal, ami egyedülálló Európában.
Az IM másik deklarált célját, a turizmus fejlesztését valójában éppen nehezítenék a gátak, mert nem lesz rajtuk hajózási zsilip. Ez megszakítja a most zavartalan kishajózást, aminek kiszolgálása fontos megélhetése a helyieknek.
Kérdésünkre, hogy akkor valójában mi a céljuk vele, Bárdos Deák Péter egyszerűen a pénzt és a szemléletet említi. „Ez egy ortodox műszaki szemlélet. Ahogy a nagymarosi erőműrendszer tervezésekor is mondták: a folyókat gátakkal szabályozni, duzzasztani kell. Őrületes pénz is van benne. A 2015-ig több tízmilliárd forintért kiépített vízpótló rendszert most újabb tízmilliárdokért újra építenék 10 éven belül. Akkor koránál fogva már nem Láng István lesz a főigazgató, és egy új főigazgató hamar rá fog jönni, hogy bizony árvízi szempontból nagyon problémás, hogy nincsenek árvízlevezető kapuk. Majd pénzt fognak kérni arra.”
Növeli a károkat, mondja a Duna Charta elnöke, hogy a gátépítés nem csak a Duna medrét érinti. Mivel a keresztgátakon nem lettek volna árvízlevezető kapuk, azok elállva a víz útját a mederben szükségképpen megemelik az árvizek szintjét. „A terv szerint a gátak a duzzasztott vizet kinyomják a hullámtérbe, ahol különböző árvízlevezető csatornákat csinálnának, összekapcsolnának különböző holtágakat, valamint leirtanának erdősávokat, hogy ott menjen le az árvíz. Gyakorlatilag egy másodlagos árvízi medret hoznának létre a hullámtérben. A hullámtéri beavatkozások nagysága a tervezett költségekben is jól látszik: az 1821. folyamkilométernél lévő gát költsége 40 milliárd forint lenne. Ebből a keresztgát értéke 9 és fél milliárd forint. Tehát 30 milliárd forint arra megy el, hogy a hullámtérben szétbarmolják a már kialakított dolgokat, újra rajzolják az egész hullámteret, az egész mellékágrendszert.”
Ha pedig az áramló víz helyébe állóvíz lép, akkor a talajvízkapcsolat sem fog működni. Ugyanis a kiülepedő iszap beszívódik a mederfenék kavicsai köze és eltömíti azokat a tereket, ahol ma a víz folyik (ez a kolmatizáció).
Az Insula Magna - Komplex Vízgazdálkodási és Fenntartható Fejlesztési Program elnevezésű (IM) uniós projekt a Szigetköz-Csallóköz hosszútávú fejlesztési koncepciója. A magyarországi programját készítő konzorcium vezetője az Országos Vízügyi Főigazgatóság, tagja még az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a győri Széchenyi István Egyetem. „Fő célja a teljes Insula Magna Térség (IMT) számára egy olyan fejlesztési koncepció kialakítása, amely lehetővé teszi, hogy az egy fenntartható, európai szinten is mintaadó határon átnyúló területté váljon”, szerepel az ismertetőjében. A teljes szigetközi- csallóközi régió fejlesztésén belül tervezi az ártér rehabilitációját, amelynek központja és legnagyobb költségeleme a fenékgátak révén történő duzzasztás.
Célja,hogy „egy, a Tisza-tóhoz hasonló monitorozott, stabil ökoszisztéma létrejöttét támogassa”, hangzott el az IM egyik népszerűsító konferenciáján.
Az elkészült beruházásokat (pl. egy látogatóközpontot, könyvtárat, kiállítást) az 1,89 milliárd forint vissza nem térítendő európai támogatásból megvalósult Insula Magna Komplex Vízgazdálkodási és Fenntartható Fejlesztési Program keretében adták át 2023-ban. „Az egyetem képezte a csomagolóanyagot, amiben a gátépítést becsomagolták”, mondja Bárdos Deák Péter.
A 2023-as keltezésű Középtávú Stratégia ki is mondja, hogy a kiindulópont a vízügyi beruházás. “Az elsődleges cél mellett, amely az ártér rehabilitációja, a projekt magába foglalja … a Szigetköz hosszú távú, komplex fejlesztését.”
Ezt írta Láng István vízügyi főigazgató is egy prezentációjában: „A rehabilitáció kulcsát a Duna főmederbe épített művek jelentik. A főmedernek kiszolgáló szerep jut, elsődleges célja az érkező árhullámok levezetése és a hullámtéri mellékágak vízigényének biztosítása”.
A projektcsomagokból 230 mrd a vizesekhez köthető beruházásokat fedezné.
Nemrég kiderült, hogy az alföldi Homokhátság vízpótlási projektje 67 milliárdos első eleme elindításának fedezetét az Insula Magna támogatásából biztosítja a kormány (másik részben pedig a Főváros két árvízvédelmi fejlesztési projektjének einstandolásából). De a több, mint 1600 milliárdos – Jánossy András szerint a kérdéssel foglalkozó valamennyi környezetvédelmi szervezet és hidrológiai szakértő által koncepcionálisan elhibázottnak tartott - homokhátsági programnak szintén a vízügy a gazdája.
Tuba Lajos szlovákiai környezetvédelmi szakíró, a Somorjai Régiófejlesztési Ügynökség igazgatója szerint viszont a Duna és az ágrendszerek rehabilitálása egyszerre nem lehetséges. „Ahhoz egyszerűen már az a víz is kevés volt, ami a vízlépcső előtt volt, és a vízlépcső elviszi a vízhozam nagy részét. Ezért született ez a megoldás”, mondja a keresztgátas duzzasztásokról. A cél az kéne legyen, mondja, hogy miután az Öreg-Dunába keresztgátakat építenek, „azt a vízhozamot, ami odamegy, elkezdik áramoltatni az ágakba ide-oda, egyik oldal-másik oldal között. Ezzel az ágak újra élővé válnának.”
Ezzel persze a ma látható Öreg-Duna megszűnne, de szerinte „olyan, hogy a Duna eredeti medre nincs a mi tájunkon, mert itt fonatos ágrendszer volt, amióta a Duna erre folyik. Azt a medret, amit most látunk Dévény és Gönyü között, a 19. század végén kotrógépekkel vágták.” (Persze az egész Kárpát-medence ilyen, tesszük hozzá, ma már mindenütt másodlagos természet létezik. A Duna-meder kialakítása óta eltelt másfél évszázadban ott értékes ökoszisztéma alakult ki.)
Szerinte a szlovák petíció aláíróinak igaza van: ha fenékgátakat építenek az Öreg-Dunába, annak vége lesz, egy kanyargó, sok ágból álló ágrendszer lesz helyette, de ez szerinte nem baj. (Ez, tesszük mi hozzá, szembe menne a Párizsi Békeszerződéssel, hiszen eltűnne maga a hajózható határfolyó. Egy kanyargós „főmederhez” szükséges határkiigazítást pedig lehetetlen lenne levezényelni.)
Az IM megszüntetné azt az egyébként már most sem létező lehetőséget (még ha az eredeti szerződésben ez szerepel is), hogy az Öreg-Duna alternatív hajózási útvonalként szolgálhasson az üzemvíz (felvíz) csatorna helyett. Tuba Lajos ezt nem tartja lényegesnek, hiszen a végig bevízlépcsőzött Németországban, Ausztriában sincs alternatív hajóútvonal a vízlépcsők mellett.
Az Insula Magnában nincs szó vízmegosztásról, de Bárdos Deák Péter szerint „a műszaki terv teljes mértékben meghatározza a vízmegosztást, azaz, ha csak egy konkrét műszaki tervvel ülnek le tárgyalni a szlovákokkal, akkor a tárgyalóküldöttségnek a vízmegosztás terén a mozgástere gyakorlatilag nulla."
A szlovák fél a Duna elterelése után egyébként mindig azt mondta, hogy magyaroknak nem több vízre, hanem több gátra van szükségük.
A természet állapota jelenleg
A vízlépcsőrendszertől függetlenül is nagy gond volt a meder bevágódása, a mederfenék süllyedése, amit a 60-as években véghez vitt meder-kiegyenesítés következtében felgyorsult víz okozta medererózió idézett elő. Évtizedekkel később ehhez hozzáadódott a görgetett hordalék mennyiségének csökkenése. Ugyanis a Duna a német és osztrák szakaszon teljesen be van vízlépcsőzve, és a vízlépcsők előtti duzzasztásoknál lelassul a folyó, a hordalék nagy részét nem viszi tovább, így azok leülepednek a fenti tárolókban. Az osztrákok emiatt folyamatosan kotorják a duzzasztott részt, és az utolsó erőmű alá viszik a lerakódott hordalékot, kiengedik a Hainburg fölött a Dunába.
Pozsony alatt a meder bevágódása miatt lejjebb is ment a vízszint, így a főág méterekkel lejjebb van, mint a mellékágak, azokba nem jut víz.
Bárdos Deák Péter szerint nem teljesen igaz, hogy az ausztriai gátak visszafogják a kavicsmennyiséget, mert azok alapvetően akkor vannak zárva, amikor a folyónak kicsi a vízhozama, tehát a hordalékgörgető képessége is. Amikor nagy árvíz vonul le, nem tudnak mást csinálni, kinyitják az összes gátat, és ami ott felhalmozódott, viszi a víz. Ott pedig lerakja, ahol laposodik a folyó. Így töltődött fel jelentősen a Dunacsúni-tározó. De a Dunán, a Dunakiliti fenékküszöb feletti szakaszról vízzel ellátott szigetközi mellékágrendszerben, ahol a nagy árvizek jóval ritkábban mennek át, alapvetően iszapolódik, mondja.
Tuba Lajos szerint az elterelés óta az öreg-Dunában megállt a medersüllyedés, mert nagyon kicsi a vízhozam az eredetihez képest. Sőt, ott emelkedik a mederszint, zátonyosodik a folyó.
A szlovák oldalon futó üzemvízcsatornát viszont, és főleg a tározót, ahová a víz döntő része érkezik, a 30 év alatt jelentősen feltöltötte a Duna. Ennek az a veszélye, mondták a zöldek és az MTA már a 80-as években, hogy az iszapban összegyűlő nehézfémek, káros anyagok idővel átszivárognak az alatta lévő széles kavicságyon és elérik Európa legnagyobb föld alatti vízkészletét. A Körtvélyesi-tározóban folyamatos kotrással fenntartják ugyan a hajózóút szélességében az uszályokhoz, nagyhajókhoz szükséges vízmélységet, de azon kívül több helyen már az egy méteres mélység sincs meg.
Tuba Lajos szerint a víztározóban „óriási problémák vannak, bár én nem tekintem ezt problémának, mert a tározóra senkinek nincs szüksége. Az erőműnek nem kellett a tározó. Az eredeti koncepció szerinti csúcsra járatás miatt kellett volna.” A tározóból valószínűleg nemsokára egy Tisza-tó válik (ami a Kiskörei-vízerőmű tározótava), ennek megfelelő állóvizes élővilággal, folyamatos iszaposodással.
Tuba Lajos elmondta, hogy a csallóközi oldalon az ágakat kőszórásos keresztgátakkal elzárták, ahogy egyébként a Szigetközben is a kisebb ágakat, hogy ne fusson le az a víz, amit odaadnak, mert ők is juttatnak fent egy ponton vizet a mellékágrendszerbe a Doborgazi-zsilipnél. De „gyakorlatilag álló tórendszer van, amelyek között szűk átereszeken keresztül van kapcsolat. A Csallóközben vízszint van, de áramlás nincs, ez nagy különbség a Dunához képest”, mondja a szlovákiai szakértő.
A volt szlovák környezetvédelmi miniszter, Miklós László, aki egyébként Tuba Lajoshoz hasonlóan pártolja az Insula Magna tervet, lapunknak így jellemezte a szlovák oldali, csallóközi mellékágrendszert: teljesen megváltozott a halak faji összetétele és a talajvizeknek állítólag valamivel romlott a minősége, de csak a felső rétegeknek. Ez abból ered, hogy eliszaposodik a fenék, ami kevésbé ereszti át a tiszta vizet tavasszal, mint a korábbi kavicságy. Az iszapban pedig, ahogy láttuk, összegyűlnek a vegyi anyagok.
Hogy nézhet ki a megegyezés a választási kommunikációban?
Bár Mikuláš Huba ismert szlovák környezetvédő, volt parlamenti képviselő szerint a bősi vízerőműhöz hasonló építmények mind időzített bombának számítanak, olyan óriási problémákat okoznak, a magyar kormány most legitimálni készül, sőt, a Népszava szerint belemenne Nagymaros megépítésébe is. (A szlovák Demokrati párt szakértője szerint az általuk megszerzett dokumentumokban ennek nincs nyoma, de azok egy évvel ezelőttiek.)
Miklós László volt szlovákiai környezetvédelmi miniszter lapunknak azt mondta, hogy „a magyar vízügyesek nagy sajnálatára nem lett befejezve a Nagymaros”. De azt nehéz elképzelni, hogy a Czepek Gábor vezette magyar tárgyalóküldöttség politikai felhatalmazás nélkül tárgyalhatna a súlyos emlékezetpolitikai ballasztokkal terhelt dunakanyari erőmű megépítéséről.
A Fidesz esetében nem szokatlan a rövid időn belüli szakpolitikai váltás, ha azt egy nagyobb kommunikációs narratíva megkívánja (esetünkben a „megvédett rezsicsökkentésé”), de Orbán Viktor nem olyan rég, a 2024 őszi árvízkor mondta ezt, hogy ő nem akar keresztben gátakat látni a Dunán. A nagymarosi erőmű megépítése pedig ezt jelentené.
Persze ha a Fidesz spin doktorai úgy látják, hogy a megtartandó szavazóknak kevésbé fontos a rendszerváltás szimbolikája (esetleg mert ezeket a híveket már úgyis elvesztették), mint az olcsó (az országnak ugyanolyan drága) energiaár, akkor lehet, hogy tényleg kitörlik a kollektív emlékezetből Orbánnak a Tények stúdiójában elhangzott mondatait: „…a magyar nem akar gátat építeni keresztbe a Dunára…Ez az egyetlen természetes módon megmaradt, élővíz szakasza a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig a mi Dunánknak. Nagy érték szerintem. Mindig vita van arról, hogy építsünk-e keresztbe is gátat. Én azok közé tartozom, aki ettől inkább óvakodna.”
Ha Nagymarosra a DennikN-ben ismertetett dokumentum nem is hoz bizonyítékot, azt viszont láttuk más közleményekből is, hogy a bősi erőműbe való beszállás szerepelt a magyar tárgyalóküldöttség ajánlatai között. És ez fontosabb Nagymarosnál – anélkül, hogy a Dunakanyar esetleges elcsúfítását bagatellizálni akarnánk.
Jánossy András nem ért egyet azzal, hogy hogy míg a rendszerváltó fideszeseknek még fontos Nagymaros politikai jelentése, addig a fiatalabb, technokrata politikusainak (pl. Palkovics Lászlónak) már nem. Szerinte a kérdés az, hogy mennyit hoz a konyhára a magyar politikusoknak a szlovák politikai elittel való barátság.
„A hivatalnokok és a bedolgozó mérnökök a maguk szintjén mindig megszerezték a jussukat, de a rendszerváltással új, nagyságrendileg nagyobb közpénz-eltérítési perspektíva nyílt meg a politikusok számára, és éltek vele a Duna kapcsán is. Egy Dunakanyar-beli vízlépcső megépítése vastagon tudja biztosítani az alkotmányos költségek célzott áramlását” – mondja.
Ami a szigetközi Duna-elterelés legalizálásat illeti, e tekintetben az Orbán-kabinet elsősorban Fico-kormánnyal fenntartott jó kapcsolat érdekében hajlana a további magyar érdekeket feladó kompromisszumra, egyfajta megbékélési ajándékként, értékeli a 33 éves magyar álláspont – esetleges, hiszen még nincs megállapodás - feladását. „A rendszerváltás időszaka óta fennálló szakmai kapcsolataim alapján azonban elmondhatom, hogy nem a társadalmak közötti megbékélés a cél, hanem két - a saját társadalmától önmagát elszigetelő - politikusi-üzleti klub találja meg egymással a jó megértést. Nem is első ízben.”
Nemzetközi szövetségkeresése vezette már Orbánt hibás politikai döntéshez, ilyen volt a román szélsőjobbos elnökjelölt, Simion támogatása. 2026-ban viszont itthon az egyik legfontosabb téma lesz a rezsicsökkentése megvédése, amihez jól jön, ha fel tud mutatni önköltségi áron szerzett áramot Bősről vagy ingyenest az ipolyi erőműből. Még ha a megszerzett áram csekély mennyiségű lesz is, amitől semminek nem fog lemenni az ára. Kérdés, hogy megéri-e beletennie a csomagba a politikai bomba Nagymarost. (Még nagyobb kérdés, hogy miből lenne a giga-beruházásra pénz.)
Jánossy András azt gondolta a mostani tárgyalási információk napvilágra kerüléséig, hogy Szlovákia részéről csak szívesség a Nagymarosi Vízierőmű megépítéséhez való hozzájárulásuk az ő fő céljuk, Bős és a Duna elterelésének Magyarország általi legitimálása érdekében. „Nagymaros magyar kivitelezésben - eszelős összegű hitelfelvétel árán - történő megépítése persze alapjaiban meghatározza, hogy mekkora részesedést kér a magyar fél a bősi áramból. Czepek Gábor június 30-ra ígért megállapodást az áram-részesedés kérdésében is”, mondja.
Azt persze még nem tudjuk, hogy Nagymaros megépítése is benne lesz-e az alkuban. Bárdos Deák Péter szerint a csúnyi víztározó méretének jelentős csökkenése miatt nem lennének már akkora árhullámok, mint eredetileg, így az erőmű régi indokoltsága okafogyott. De nagyobb víztömeg eléréséhez, csak a csúnyi víztározó egészét kellene elkezdeni kotorni, nem csak a hajózóutat.
Ha esetleg mégis megépítené a magyar fél az Nagymarosi erőművet a Dunakanyarban, annak további oka lehet a tárgyalási dokumentumokban előkerülő Málinec-i Szivattyús-Energiatározós Vízierőmű (sz.e.t.) terve.
Az eredeti elképzelések szerint a Nagymarosi Vízlépcső alapvető segítséget jelentett volna szlovákiai Hulinova-tervhez, ami alapján Szlovákia mini vízlépcső-erőműveket tervezett az Ipoly folyóra, a környékbeli földek öntözéséhez vizet, valamint bizonyos időszakokban energiát biztositandó. (Ez a terv nem vált jogilag és gazdaságilag az 1977-es Vízlépcsőrendszer-szerződés részévé.)
Ugyanakkor a végső kiépítésében, 2035-re kétszer 1200 MW-os teljesítményt felvenni-leadni képes sz.e.t. a paksi áram vagy/és a napenergia feleslegek tárolására is felhasználható, hívja föl rá a figyelmet Jánossy András.
Emiatt ő nem is vetné el annak lehetőségét, hogy bár a hágai ítélet kimondta Nagymaros okafogyottságát, a magyar küldöttség mégis tárgyal róla. Nagymaros ugyanis nem csak Bős csúcsra járatásában segíthet, hanem a Demokrati dokumentumaiban szereplő, a két kormány közti tárgyalásokon megjelent Málinec működtetésében is. Ha a magyar kormány beszáll az építésébe, és a Vízlépcsőrendszer-szerződést felváltó új megállapodásba ezt a létesítményt is beleveszik, mondja a szakértő, akkor a magyar fél egyrészt energiát kap belőle csúcsidőben, másrészt Magyarország áramtermelési feleslegeit is hasznosítja. (Lásd erről keretes írásunkat).
Ő és Bárdos Deák Péter is hangsúlyozza, hogy mind az erőműrendszer egésze, mind az alsó vízlépcső magyar mérnökök terve volt. Az is, hogy Bőst csúcsra járatható erőműként célszerű megvalósítani.
„A Nagymarosi Vízlépcsőnek találtak az 70-es évek elejei energetikai koncepció-gyártók egy másik, ettől az a Bősi Vízlépcsővel való hidraulikai együttműködéstől független funkciót is: a vízlépcső gátjával lehet visszafogni azt az árhullámot, amelyet a pilismaróti prédikálószéki hegy csúcsára tervezett ‒ Paks majdan megvalósítani tervezett V. és VI. blokkja völgyidőszaki áramfeleslegének eltárolására szolgáló ‒ gigantikus méretű szivattyús energiatározó működtetésekor a csöveken át lebocsátott víztömeg kelt a folyóban. Ez a köznyelvben tervezett “Paks-2”-ként emlegetett (eltúlzott méretű és elhibázott koncepciójú) energetikai mega-installáció miatt ma még csábosabb a villamosenergia-rendszer tervezői számára, mint egykor”, mondja Jánossy.
Persze nem csak környezetbarátabb, de olcsóbb is lenne a Prédikálószék vagy más magas csúcsok betonteknővel való kidíszítésénél a felhagyott mélyművelésű bányákat használni zárt rendszerben víz fel-le mozgatására, de nem a takarékosság vagy a tájképvédelem a meghatározó szempont, teszi hozzá. „Tehát egy vagy több sz.e.t. és a Vízlépcsőrendszer-terv összeházasítása nem új gondolat”, mondja.
A vízügy tarsolyában egyébként vannak még hatalmas tervek egy Paks környéki dunai vízerőműre is, mondja kormányzati forrásunk, Csongrádnál egy tiszai duzzasztásra és egy 19. századi terv egy Duna-Tisza közötti főcsatornáról. „De ezek nem csak vízügyes tervek, hanem NER-es projektek, amelyeket időnként az állam el is kezd terveztetni”, mondja. „Ezek ezermilliárdos projektek. A nagy vízügyi beruházások mindig borzalmasan korrupciógyanúsak.”
A szivattyús-tározós vízierőmű
A magyar kormány máshol is kacérkodik azzal, hogy a szakértők szerint hatalmas összegekbe kerülő, és ha nem rozsdaövezetekben, elhagyott bányákban valósítják meg, akkor komoly tájpusztítással járó gigantomán szivattyús erőműveket építsen. A Telex szerint egy 600 MW-osat tervez.
Bárdos Deák Péter ezt azzal árnyalja, hogy a 600 MW megint csak csúcsteljesítmény, mint a bősi 720, ami valójában 280. „Ez azt jelenti, hogy ez napi átlagban nem 600 MW, hanem mondjuk 150: ezek nevetségesen kevesek egy ország villamos áramának tárolásához.”
Az Orbán-kormány több magyarországi helyszínt megvizsgált. Ha a szlovákiai málinecibe szállna be, akkor megúszná a helyi és zöld tiltakozásokat, munkát adna a vállalkozóinak, áramot a rezsicsökkentésbe. Kérdés, honnan szerez rájuk hitelt, ahogy a kommunista kormány is osztrák hitelből kezdte el Nagymarost.
„Ez egy borzalmas terv - a Demokrati is alighanem ezért riogat vele. Egy festői környezetben lévő, 31 éve funkcionáló víztározó jelenleg 1,38 km2 vízfelszínét tervezik a 6-szorosára, 8,33 km2-re növelni, és a vízszintjét is jócskán megemelni. Még ha – ahogy az ilyen WC-ket, mint sz.e.t.- csúcsidőszakban húznák is le, amikor az áramár magasabb -, sohasem térülne meg a projekt”, mondja Jánossy András a szlovák elképzelésekről.
A Málinec sz.e.t. 1200 MW-os teljesítményt bírna felvenni, ha megépül. „Elvben a Málinec-i sz.e.t.-tervet a napenergia tárolásával indokolják, de az egyéb - például akkumulátoros - tárolás alighanem olcsóbb, és kevesebb környezeti-tájesztétikai károsítással jár” – folytatja Jánossy.
Viszont, folytatja a környezetgazdálkodási szakértő, „a tervezett klozet lehúzásakor háznyi magasságú árhullám keletkezik, amelyet vissza kell fogni; továbbá valahonnan kell venni a sz.e.t. feltöltésekor is a szükséges rengeteg vizet - amihez nem elegendő a környékbeli vízfolyások vízszállítása, az Ipolyét is beleértve. Itt jöhet a képbe a Nagymarosi Vízlépcső és a megértő magyar kormány.Persze nem szívjóságból fakadhat a megértés, hanem abból a belátásból, hogy Paks2 2400 MW-nyi, napsütésben teljesen felesleges teljesítményének csak a felét lehet majd a vágyott Pilismaróti sz.e.t.-be felpumpálni, úgyhogy nagyon jól jön egy olyan másik sz.e.t. a közelben, amellyel el lehet nyeletni a másik 1200 MW-ot.”
És van még a 8000 MW-nyi jelenlegi magyar naperőművi kapacitás (melyet még bővíteni is akarnak), teszi hozzá, ami már ma is több, mint a fogyasztási igény.
Málinec a szlovák Környezetvédelmi Minisztérium által 2025. február 4-én bejelentett tervek szerint 2035-re lenne készen. Pont kellő időben Paks2 működtetéséhez.
A magyarországi napenergia-bizniszben már ott van Tiborcz István is, a miniszterelnök veje, Paks2 megépítése és energiaellátása orosz érdekeltség.
Nagymaros és Málinec-Málnapatak között az Ipolyon elfér még egy sor kisebb vízlépcső. Ezek megépítéséről szól a sok-sok évtizeddel ezelőtti ún. Hulinova-terv. A Málinec-i sz.e.t.-tel a Hulinova-terv is újjáéleszthető, megreformált változatban.
Kinek kell még a Duna?
10-30 évnyi kedvezményes árú, nem jelentős mennyiségű áramvétel lehetőségéért mondana le Magyarország örökre évi 30 köbkilométer vízről, mondja Bárdos Deák Péter. „A szigetközi és csallóközi falvaknak és embereknek, a mezőgazdaságnak nem áramra van szükségük, hanem arra, hogy minél több víz kerüljön a Duna-mederbe.”
A nemzetközi politikai céljai érdekében a Fico-kormánynak tett gesztuson (a C-variáns legitimálása) túl a magyar energiafókuszú megegyezésnek tehát aktuálpolitikai (rezsicsökkentés kommunikálása)és NER-es (napelembiznisz) oka is lehet. Ezek oldalvizén a vizesek is megkaphatják a lehetőséget az Öreg-Duna szigetközi belépcsőzéséhez. Ezt az döntheti el, hogy Robert Fico hogyan látja annak belpolitikai eladhatóságát.
Jánossy András felidézi az elmúlt 30 év BNV-val kapcsolatos kommunikációját. „Annak a veszélynek a hangoztatása, hogy a szlovákok nyomására majd mégis meg kell építenie Magyarországnak az alsó erőművet, egy fedőtörténet volt. A hágai perben is a karzatnak játszottak a felek: úgy tettek, mintha Nagymaros megépítése körül csatáznának. A bíróság azonban kimutatta, hogy ténylegesen mindketten régen lemondtak - a szlovákok is - Bős csúcsra járatásáról, és ezzel Nagymaros értelmetlenné vált. Az ítélet kihirdetését követően folytatódott a színjáték a két fél teljes egyetértésében: a ’nemzeti érdekeit védő’ szlovák-cseh Holubár, illetve a ’környezetvédelmi igazság védelmében síkra szálló’ magyar Toldi Miklós szereposztásban.”
Az érdemi kérdés ezzel szemben az, állítja Jánossy, hogy a bíróság kimondta: Szlovákiának nem volt joga elterelni a Dunát, és nincsen joga üzemeltetni azt, amit C variánsnak nevez. „Ebből az következik logikailag és jogilag, hogy Szlovákiának vissza kell állítania a jogsértés előtti állapotot. Az Országgyűlés is ezzel a szöveggel ismerte a magyar fél kereseti kérelmét.”
A kétoldalú tárgyalások nem az ítélet végrehajtásáról, hanem annak kikerüléséről, valamint a HNB joghatóságától való megszabadulásról szóltak. „A delegációk találkozóin nem a vízmegosztásról, a létesítmények közös üzemeltetéséről, a hajózás közös felügyeletéről és a termelt energia egymás közötti megosztásáról tárgyaltak, hanem továbbra is az volt a cél, hogy a magyar közvélemény figyelmét eltereljék a Duna-eltérítés jogszerűtlenségéről. Hiszen ameddig a környezetvédő szervezetek és a nemzeti érzelmű képviselők lázadoznak a Duna átengedése ellen, addig - bármilyen megállapodást hoznak is tető alá - tartani kell a botránytól”, mondja a szakértő Duna-aktivista.
Akár lesz Nagymaros, akár nem, az Orbán-kormány mindenképp legitimálni készül a C-variánst. Pedig eddig a Duna „szent folyó" volt a magyarok számára, ahogy Orbán a TV2-ben nevezte ősszel. Igaz, a Pride is veszélyes volt a gyerekek számára, aztán arról is kiderült, hogy egy orbáni mesterterv.
Kormányzati forrásunk a Karmelita egyik legfontosabb emberét idézi: „Ilyen ügy nincs, hogy Bős-Nagymaros. Az ügyeket ők találják ki és akkor veszik elő, amikor ők akarják.” Kérdés, hogy a mostani helyzet ez az eset-e.
