Az amerikai védelmi minisztérium tanulmányozza a Boeing javaslatát, amelynek értelmében olcsó, kisméretű, precíziós robbanófejjel szerelt rakétákkal látnák el Ukrajnát, így lehetővé téve a messze az inváziós erők védelmi vonalai mögött lévő célpontok támadását.
A már több mint kilenc hónapja tartó háború előrehaladásával egyre fogyatkoznak az Egyesült Államok és a szövetségesek fegyverkészletei, miközben Ukrajnának nagy szüksége van precíziós eszközökre.
Iparági források arról számoltak be, hogy a Boeing által javasolt GLSDB (földi indítású, kis átmérőjű bomba) mellett féltucatnyi másik terv is van az Ukrajnának szánt új fegyverek gyártására vonatkozóan.
A Reuters hírügynökség értesülései szerint a szállítás jövő év tavaszán kezdődhetne meg. A kiszivárgott dokumentumok alapján látható, hogy a GLSDB az amerikai készletekben bőven rendelkezésre álló GBU–39 siklóbombát kombinálná az ugyancsak széles körben elérhető M26 rakétahajtóművel.
Ugyan néhány GLSDB-egység már elkészült, a hivatalos beszerzésnek több logisztikai akadálya van, így a Boeing mentességet akarna a kormányzati árfelderítési eljárás alól, amelynek célja annak biztosítása, hogy a Pentagon a lehető legjobb ajánlatot kapja.
Washington eddig elutasította a mintegy háromszáz kilométeres hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására vonatkozó ukrán kéréseket, azonban a Boeing és a SAAB által 2019 óta közösen fejlesztett GLSDB 150 kilométeres hatótávolsága is lehetővé tenné most elérhetetlen orosz célpontok támadását.
Your browser doesn’t support HTML5
Az ukránok a HIMARS-rendszertől várják az orosz offenzíva megállítását
Doug Bush, az Egyesült Államok hadseregének illetékese előző héten közölte, hogy gyorsítani akarják a 155 milliméteres tüzérségi lövedékek gyártását azáltal, hogy a jelenleg csak állami létesítményekben folyó előállítást kiterjesztik a hadiipari magánvállalatokra is.
Aláhúzta: az ukrajnai háború nyomán megugrott a kereslet Európában az amerikai fegyverek és lőszerek iránt.
Ehhez kapcsolódóan: Ukrán elnök: Oroszország újabb támadásokat tervez az energiahálózat ellen
Tom Karako, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának (CSIS) szakértője rámutatott, hogy a készletek viszonylagos megfogyatkozása indokolja a fegyvergyártás felgyorsítását, mondván, hogy ennek szintje kezd alacsonyabb lenni a kívánatosnál és annál, mint amire szükség van Kína elrettentése érdekében.
Arra is kitért, hogy a tavalyi afganisztáni kivonulás miatt rengeteg légibomba felszabadult, amelyek felhasználásához innovatív megoldásokra van szükség, mert nem használhatók egyszerűen az ukrán légierő repülőgépeivel.