Tankok, rakéták, drónok: Kína óriási fegyverarzenállal mutatott erőt

A Tienanmen téren gördülő lánctalpaknak sötét múltja van, ám ezúttal üdvrivalgás fogadta a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg tankjait

A közönség – köztük Hszi és Putyin elnökök – óriási harci drónokkal felszerelt terepjáróknak is tapsolhatott

A hadsereg lég- és rakétavédelmi csoportja bemutatta a HQ-22A rakétavédelmi rendszereket. A HQ rövidítés a Vörös Zászló szavakat takarja

Stratégiai csapásmérő alakulat egyik katonája CJ-20A cirkálórakétákkal a háta mögött tiszteleg

A tengeri műveleti csoport YJ-15 hiperszonikus hajóelhárító rakétákat mutatott be. Ezeket a fegyvereket most lehetett először nyilvánosan látni

Ez már a pilóta nélküli műveleti csoport konvoja és egy HSU100 pilóta nélküli víz alatti jármű, azaz egy olyan tengeralattjáró, amin nincs személyzet. Az ilyen és ehhez hasonló, újgenerációs fegyverekkel Kína célja már az Egyesült Államok csendes-óceáni fölényének megkérdőjelezése is lehet – állítják szakértők

Ismét a levegőben járunk: ez egy DF-17 hiperszonikus rakéta. A Keleti szél kódnevű fegyver hiperszónikus siklójárművek indítására, de nukleáris robbanófejek célba juttatására is alkalmas

Ezt az eszközt akár egy sci-fi kellékének és gondolhatnánk, ha nem tudnánk, hogy ez a kínai sereg jelene. Ez nem más, mint egy légvédelmi lézerfegyver

Itt pedig a tengerészet és légierő ötvözete látható, csak éppen tengerészek és pilóták sem kellenek hozzá: ezek anyahajóról felszállni képes, pilóta nélküli helikopterek

Ez az alkalmatosság, bár lopakodó vadászgépnek tűnhet, valójában egy termetes drón. Természetesen ebben sem ül pilóta

És ha már van tenger alatti jármű, amihez nem kell vezető, jöjjön egy hajó is, amit egy műveleti teremből, akár több ezer kilométerről irányíthat majd a kapitánya

Azt gondolhatnánk, hogy akkor katonákra már nincs is szükség, de a felvonulás megmutatta, hogy a gyalogság még nem a múlté: a high-tech felszerelések oszlopát rendre precíz sorokban vonuló, a legmodernebb karabélyokkal felszerelt egységek szakították meg

Kína grandiózus katonai parádéval fitogtatta növekvő katonai erejét a II. világháború lezárásának 80. évfordulója alkalmából. A felvonuláson minden fegyvernem megjelent, a megszokottól a legújabb technológiákig.