Rossz lépés: a tálibok betiltották a sakkot is

Férfiak sakkoznak Kabulban 2014. január 13-án

Afganisztánban a tálibok nemrégiben tiltólistára tették a sakkjátékot. Attól tartanak, hogy a sakk szerencsejátékokra bátorít, azok pedig tiltottak az iszlámban. A lépéssel újabb szabadidős tevékenységgel lettek szegényebbek Afganisztán lakói.

A tizenéves és pénztelen Naveed Ahmad életét számos ponton érintik érzékenyen a kormány korlátozásai. Nem utazhat külföldre, nem tudja megvalósítani az álmát, hogy egyetemi diplomát szerezzen, sőt még azt sem engedheti meg magának, hogy a barátaival beüljön valahova.

Az egyetlen dolog, amihez a 19 éves fiú mindig is hozzá tudott férni, a kedvenc sportja és időtöltése volt: a sakk.

A tálibok nemrégiben újabb tucatnyi korlátozást vezettek be az ország polgáraival szemben, és ezek egyike „vallási megfontolásokból” felfüggesztette a sakkot.

„Olyan emberként, aki imád sakkozni, nagyon, de nagyon felháborít, hogy Afganisztánban betiltották a sakkot” – mondta Ahmad telefonon lakóhelyéről, az ország északi részén fekvő Kunduz tartományból.

„Mindig arról álmodtam, hogy sakkversenyeken vehetek részt, és abban bíztam, hogy eljuthatok legalább az ország különböző tartományaiba a sakk révén” – mondta Ahmad, aki 10 éves kora óta sakkozik.

Férfiak sakkoznak a kabuli Cupcake Coffee Shop kávézóban, közvetlenül azelőtt, hogy a tálibok 2025. május 11-én betiltották a sportágat.

A tálibok sportért felelős hivatala közölte, hogy további intézkedésig felfüggeszti a sakkjátékot, mégpedig azért, mert aggodalmai szerint a sport bátorítja az iszlámban tiltott szerencsejátékot.

Az állami hivatal szóvivője, Atal Mashwani május közepén azt mondta újságíróknak, hogy Afganisztánban mindaddig tiltott marad a sakk, „amíg ezek az aggodalmak fennállnak”.

Azóta csaknem három hónap telt el, és a tálib hatóságok még nem jelentették be, hogy meghozták-e a végső döntést.

A Szabad Európa afgán szerkesztősége hiába kérdezte erről Mashwanit, választ nem kapott.

A tálibok először akkor helyezték törvényen kívül a sakkot, amikor 2001-ig hatalmon voltak.

A sakkjáték felfüggesztése újabb fejezet azon a hosszú listán, amely a tálibok sportra, művészetekre és egyéb tevékenységekre kiszabott tilalmait és korlátozásait tartalmazzák azóta, hogy 2021 augusztusában visszatértek a hatalomba.

2024-ben betiltották a vegyes harcművészetet (MMA), mondván, hogy az túl erőszakos és életveszélyes. Az MMA a tálibok visszatérése előtt rendkívül népszerű volt az afgán fiatalok körében.

Az ultrakonzervatív vezetés megtiltotta a testépítőknek, hogy fedetlenül hagyják a combjukat, és elrendelte, hogy széles, hosszú sortot viseljenek, amelynek az alsó szegélye a térd alá ér.

A nőket közben eltiltották minden sporttól, és kitiltották őket az edzőtermekből is. Még a csak nőknek fenntartott fitneszklubokat is bezárták a tálibok.

A tálibok mindemellett betiltották a zenét a televízióban és a rádióban, valamint az esküvőkön és a nyilvános összejöveteleken.

A sakk más iszlám országokban nem tilos

A sakknak nincs annyi híve az afgánok között, mint a focinak vagy a krikettnek. De így is sokan játszották – sportként és hobbiként is – szerte az országban.

A Nyugat által támogatott kabuli kormány két évtizede alatt az Afganisztáni Sakkszövetség – amelyet most szintén felfüggesztettek – gyakran szervezett helyi és országos sakkversenyeket férfiaknak és nőknek egyaránt. Sokan sakkoztak időtöltésként éttermekben, parkokban és privát összejöveteleken.

Ismail Jamshidi, a sakkszövetség korábbi vezetője helyteleníti, hogy a tálibok felfüggesztették a sok afgán által „ártalmatlan” tevékenységnek tartott időtöltést.

„A sakk sport, művészet és tudomány. Bárki, aki megakadályozza az embereket abban, hogy játsszák, atrocitást követ el a sport, a művészet és a tudomány ellen” – mondta Jamshidi a Szabad Európának.

Afgán középiskolás lányok sakkversenye Herat tartományban, 2010. májusában

A sakkot egyetlen más muzulmán többségű országban sem tiltják, így Szaúd-Arábiában vagy a világ legnépesebb muszlim országában, Indonéziában sem.

Irán az 1979-es iszlám forradalom után ideiglenesen betiltotta a sakkot, arra hivatkozva, hogy bátoríthatja a szerencsejátékokat és ellentétes az iszlám értékekkel. A tilalmat azonban 1988-ban feloldották, azzal a feltétellel, hogy a sakkot nem szabad szerencsejáték céljaira használni.

Ahmad most azt mondja, hogy már akkor veszít, mielőtt a kezdőlépést megtenné. De egy mobilalkalmazás segítségével legalább továbbra is tud sakkozni.

Írta Farangis Najibullah a Szabad Európa Azadi Radio szerkesztőségének beszámolója alapján