Orbán Viktor a fiatalokhoz: „Először le kell jönnötök a gépről és ti is lehettek hazafiak”

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Kossuth téren 2025. október 23-án

A magyar miniszterelnök „kígyófészeknek” nevezte „Brüsszelt”, amelynek „mesterterve van a magyar szabadság ellen”, és arra hívta fel híveit, hogy „beszéljenek a megtévesztett magyarokkal”, különösen a fiatalokkal, akiknek „le kell jönniük a gépről”.

Ma újra elfoglaltátok nemzetünk fővárosát. Zászlót, reményt és hitet hoztatok magatokkal, ugyanúgy, mit 1956 október 23-án – kezdte ünnepi beszédét Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök szerint az összegyűlt tömeg „az űrből is látszik”, és „ma újra ’56 moraját halljuk”, Magyarország „bármikor kész újra hősöket teremteni és csatasorba állítani”. Majd „egész Európa legnagyobb és legfontosabb politikai mozgalmának” nevezte a Békemenetet, ami „a liberális korszellem ellenében megvédte a hazáját”, és „képes volt kormányon tartani 16 évig Európa egyetlen keresztény és hazafis kormányát”, „képes volt megvédeni egyetlenként hazánk határait” a migránsoktól. És „képes volt a brüsszeli kígyófészekkel szemben megvédeni a családjainkat”.

Ma európaiak milliói Portugáliától Németországon át Litvániáig a fél karjukat odaadnák, ha migránsmentes hazájuk lehetne és kitilthatnák a gender-aktivistákat az iskolákból és mindenüket odaadnák, ha keresztény, szabad hazájuk lenne” – mondta a miniszterelnök. Orbán szerint ’56 az, amit az elmúlt 16 év is jelent a magyarok számára: amikor egy nemzet hinni kezd magában. Ezért a kormány azt folytatja, amit 1956-ban elkezdtek. 1956-ban a világ remegett bele a forradalomba, Budapest reményt adott a rab nemzeteknek.

Nélkülünk...

A magyarok nélkül sosem bukott volna meg a kommunizmus, 56’ nélkül nem lett volna prágai tavasz, lengyel Szolidaritás sem és a berlini fal sem omlott volna le, mondta Orbán Viktor. A világ sokat változott 1956 óta, de egy dolog nem: a tartás, a forradalom szelleme a magyarok önbecsülésében él tovább. Egyetemes üzenete, hogy minden népnek joga van szabadságban, méltóságban és békében élni. De mégis magukra maradtunk 1956-ban, cserben hagytak minket – jegyezte meg Orbán Viktor.

Ehhez kapcsolódóan: tavaly október 23-án Orbán Viktor Magyarországon állomásozó ukrán katonákat vizionált.

1956 óta mindenki tudja, hogy él egy nemzet a földön, akinek a szabadság a lelkében van írva – aki ezt 1956-ban nem tanulta meg, az elmúlt 16 évben megtanulhatta – mondta a kormányfő. 69 évvel ezelőtt végveszélyben volt a magyarság, idegen megszállás alatt voltunk, az idegen hatalom a lelkünket is meg akarta szállni, ezért kellett fellázadni ellene. Ezért kell fellázadni újra és újra, amikor idegenek akarják ránk kényszeríteni, hogyan éljünk.

„Hagyjanak minket békén!”

„A magyarok nem kérnek sokat az élettől, beérik a szabadsággal. Ha szabadság van, minden van” – mondta. Mi nem akarjuk megmondani másoknak, hogyan éljenek, csak egy dolgot kérünk: hagyjanak minket békén, „a hagymázas álmaikat ne akarják ránk tukmálni, hagyjanak szabadon élni”.

Ehhez kapcsolódóan: az 1956-os forradalom eltitkolt statisztikái.

„Brüsszel úgy döntött, háborúba megy, a háborúpárti országok létrehozták a háború szövetségét”, bezzeg Trump már véget vetet volna a háborúnak, ha nem gáncsolnák. Magyarország a béke oldalára állt, ez nem a mi háborúnk, a kárpátaljai magyarok úgy keveredtek bele, mint Pilátus a krédóba, de egyetlen magyar sincs egyedül. A fronton tízezrével esnek el a katonák, a háború a mi életünket is meggyötri, például blokkolja az európai növekedést, magasak az energiaárak, háborús infláció van.

Bezzeg, bezzeg

Bezzeg mi képesek vagyunk egyszerre futtatni Európa legnagyobb otthonteremtési programját és adócsökkentési forradalmát. Bezzeg Brüsszel hadisarcot akar fizettetni velünk és be akarja gyömöszölni Ukrajnát az Európai Unióba. Valójában Ukrajna felosztása van napirenden, a háborúpártiaknak ez egy lehetőség, befektetés - mondta a miniszterelnök.

A Békemenet a Margit hídon

Az ukránok csúnyán bánnak a magyarokkal, ennek ellenére segítünk nekik a keresztény erkölcs nevében a béketeremtésben. Mi vagyunk az egyetlen ország Európában, ahol a békét létre lehet hozni. Akarjuk az ukrán stratégiai partnerséget, de nem akarjuk, hogy egy szövetségi rendszerben legyünk velük. „Partnerség igen, tagság nem” – mondta.

Ehhez kapcsolódóan: Orbán Viktor 2022-ben (is): a Nyugat árulása miatt bukott el az ’56-os forradalom.

Vannak mások is, akik békét szeretnének, de nem mernek kiállni mellette. A békéhez erő kell, Magyarországnak pedig van ilyen. Brüsszel eddig nem tudta elfoglalni Budapestet, urai vagyunk saját helyzetünknek. Ezért is maradunk ki a háborúból. Öt hónap múlva döntünk a haza sorsáról. „Mi rendben vagyunk” és ha eljön a pillanat és suhintani kell, suhintani is fogunk a golyóstollainkkal – fogalmazott Orbán Viktor.

Beszélnünk kell róla

De „beszélnünk kell a megtévesztett magyarokkal is”, el kell mondani nekik, hogy „Brüsszel ma nem a segítség, hanem a veszedelem”, „Brüsszel és magyar a háborút akarja Magyarországnak”. Aki ma kormányváltást akar, az nem a jobb életet, hanem az adóemelést, a rezsicsökkentés eltörlését támogatja Orbán szerint, ezért beszélni kell velük.

Beszélni kell a fiatalokkal is, mert mindig ők vannak az első sorban, „de vajon ma számíthat-e rátok a hazátok”? Ma már nehéz tudni, mi a manipuláció és mi a valóság. De a hazát védeni nem manipuláció, ezért „álljatok az igaz ügy mellé”. A „brüsszeli birodalom azt akarja, hogy maradjatok a virtuális világban, hogy gépre kötve szunnyadjatok”. Ezért „először le kell jönnötök a gépről és ti is lehettek hazafiak”.

Brüsszel mestertervet akar ránk erőltetni, de van választás, a béke hívei Európában is gyülekeznek, „mozog a föld az európai liberális elit lába alatt”. 1956-ban Budapest az európai szabadság fővárosa volt, most az európai békéé - mondta a miniszterelnök.