Mongólia száz évvel ezelőtt, 1924. november 26-án nyilvánította magát népköztársasággá. Annak ellenére, hogy fővárosának neve továbbra is Ulánbátor (Vörös hős), kevesen tartják számon az ország szovjet kötődésű múltját.
Leonyid Brezsnyev szovjet vezető a Mongol Népköztársaság ötvenéves fennállását ünnepli Mongólia kommunista vezetőjével, Jumzságijn Cedenballal Ulánbátorban 1974. november 1-jén
Dr. Jonathan Addleton, aki 2009 és 2012 között volt az Egyesült Államok mongóliai nagykövete, a Szabad Európának elmondta, hogy gyakran figyelmen kívül hagyják az ország szovjet múltját, mert „alapvetően Dzsingisz nagykán alakja határozza meg azt, ahogy a világ látja Mongóliát, semmi sem árnyékolhatja be vagy helyettesítheti a mongol történelem kulcsfiguráját”.
Utcarészlet Altanbulagban, egy mongol kereskedelmi városban az orosz határon az 1800-as évek végén
Addleton szerint távoli fekvése és a tény miatt, hogy Mongólia soha nem csatlakozott a Varsói Szerződéshez – a NATO szovjet megfelelőjéhez –, „nem igazán került be a köztudatba szovjet csatlósként”.
Altanbulag kínai kormányzója kíséretével körülvéve az 1800-as évek végén
1924-ben a mai Mongólia kevéssé lakott területe évekig Kína és az orosz polgárháború csatározásainak színtere volt, jogilag azonban Kína része maradt.
Mongol katonák a harmincas években
1924-ben Mongólia nagyrészt nomád lakossága olyan tájékozatlan volt, hogy például egy fiatal tisztviselő a kommunista kormány grandiózus népköztársasági nyilatkozata kapcsán megkérdezte: „De mi az a köztársaság? Ez bizonyára ismeretlen a tartományokban.” Felszólította a küldötteket, hogy magyarázzák el a vidéki mongoloknak „az új államforma célját és jelentését”.
Nomád pásztor és lánya a mongol sztyeppén 1936-ban
A Kreml egyik korai mongóliai tényfeltáró missziója arról számolt be Joszif Sztálin szovjet vezetőnek, hogy a kínaiak által igényelt terület hasznos „ütközőzóna lenne országuk déli határai mentén”, biztosítaná, hogy a szovjet és a kínai csapatok ne kerüljenek szemtől szembe egymással.
Nők imádkoznak egy mongóliai kolostorban 1930-ban
Mongólia hamarosan gazdaságilag és politikailag is a Szovjetuniótól függött és Moszkva radikális politikáját tükrözte. „Nagyon rövid időn belül ki kell fejlesztenetek a szocializmust. Használjátok ehhez a Szovjetunió tapasztalatait” – utasította a Kreml egyik követe a mongol kormányt.
Mongol pásztor a harmincas években
1930-ban Ulánbátor jelentette, hogy „elkobozzák a feudális osztályok tulajdonát”. Mivel a nomád pásztorokat közös gazdaságokba kényszerítették, és az állam lefoglalta a szarvasmarháikat, egyesek elmenekültek az országból, mások fellázadtak.
Buddhista sztúpák Mongóliában 1936-ban
Becslések szerint mintegy harmincezer ember menekült el Mongóliából a harmincas évek elején, és spontán lázadások törtek ki az ország egyes területein. „Harcoljatok mindhalálig ennek a »népi kormánynak« a boszorkányai és démonai ellen!” – hangzott az egyik vallási ihletésű lázadócsoport felhívása.
Horlógijn Csojbalszan mongol államférfi
1937-ben Moszkvába hívták a mongol védelmi minisztert, Gelegdorzsijn Demidet, ám út közben meghalt ételmérgezésben. 1939-ben letartóztatták Mongólia népszerű miniszterelnökét, Anandin Amart, és Moszkvába küldték, ahol végül kivégezték. A halálesetek megnyitották az utat Horlógijn Csojbalszan, Sztálin egyik kedvence előtt, hogy átvegye a hatalmat Mongóliában.
Szovjet érmeket viselő mongol íjász
Csojbalszan alatt a sztálini nagy tisztogatások terrorja visszhangzott az ulánbátori csarnokokban. Közvetlenül a szovjet Belügyi Népbiztosság (NKVD) rendőreivel dolgozott együtt, hogy összegyűjtse és kivégezze a megbízhatatlannak tartott kormánytisztviselőket, mielőtt az állam áttért a vallási vezetőkre. A mongóliai nagy elnyomás áldozatainak teljes száma ismeretlen, de 1937 és 1939 között mintegy tizenhétezer buddhista tanítót végeztek ki és több mint hétszáz kolostort romboltak le.
Katonai felvonulás Ulánbátorban 1946-ban
A második világháború alatt Mongólia létfontosságú forrás volt a szovjet hadsereg számára. 1945-ben a győztes Szovjetunió nyomást gyakorolt Kínára, hogy adja fel Mongóliára vonatkozó igényeit. A Mongólia Kínától való hivatalos függetlenségéről tartott népszavazáson állítólag száz százalékban támogatták a javaslatot.
Katonai parádé 1946-ban Ulánbátorban
Sztálin személyesen is érdeklődött Mongólia iránt, és többször felszólította a kormányt, hogy egyszer s mindenkorra pusztítsa el a vallást az országban. „Keményen kell bánni a lámákkal – mondta az ulánbátori vezetésnek –, nem szabad elfelejteni, hogy csak az lesz elismert, aki erős.”
Szovjet gyártmányú autók parkolnak jurták mellett Ulánbátor közelében 1961-ben
Mint másutt is a szovjet befolyási övezetben, Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála után Mongóliában is enyhült az elnyomás, és bürokratikus csatározássá vált a Kreml kíméletlen háborúja a vallásos hit ellen.
Hívők az ulánbátori Gandan-kolostorban 1962-ben. Akkoriban csak idősebb buddhisták imádkozhattak a kolostorban, a fiatalabb mongolok csak alkalmi nézőként vehettek részt a szertartásokon
Addleton szerint a mongolok számára Oroszország a két erős szomszéd közül a kevésbé rossz lehetőségnek tűnt.
Ulánbátor 1969-ben
„Reálisan nézve az orosz kapcsolat fontos volt Mongólia számára, mind függetlenségének megerősítése, mind szuverenitásának garantálása szempontjából Kínával szemben” – tette hozzá a volt nagykövet.
Sztálin szobra az ulánbátori Nemzeti Könyvtár előtt 1971-ben
A nyolcvanas évek végére a Szovjetunió mintegy ötvenezer katonával és ezernyolcszáz harckocsival, valamint háromszázhúsz repülőgéppel és helikopterrel rendelkezett Mongóliában, amelyek az ország bázisain állomásoztak.
Sorban állás egy ulánbátori hentesnél 1988-ban
Ahogy a Szovjetunió peremvidékén máshol is erősödni kezdtek a demokráciamozgalmak, a mongolok a nyolcvanas években szintén a szabadságért küzdöttek a meglepően engedékeny kormánnyal szemben.
Egy tüntető a Mongol Demokrata Párt zászlajával Ulánbátorban 1990 júliusában
Dzsambin Batmönh, a kommunista Mongólia utolsó vezetője felidézte, hogy ellenállt az egypárti uralom elleni tüntetések leverésére törekvő tisztviselőknek. „Nincs szükség a rendőrség bevetésére vagy a hadsereg bevonására” – mondta akkor. A tüntetők „a mi gyermekeink” – tette hozzá. 1990 márciusában leváltották Mongólia Politikai Hivatalát, Batmönh lemondott, és ezzel megnyílt az út a szabad választások előtt.
Az 1990 elején a Nemzeti Könyvtár elől eltávolított Sztálin-szobor
A volt nagykövet szerint azok a mongolok, akikkel hazájuk szovjet szatellitállamként eltöltött időszakáról beszélt, „nagyon különbözőképp vélekednek a Szovjetunióról”.
Egy mongol egy második világháborús ulánbátori emlékműnél 1996-ban
Addleton szerint „míg egyesek keserűségüket fejezték ki a harmincas évek sztálini tisztogatásai és a buddhisták kivégzése miatt, addig mások elismeréssel, sőt nosztalgiával tekintenek vissza a második világháború utáni korszakra”.