Nyugdíjasok a lét peremén: a megélhetésükért tüntetnek az argentin szépkorúak

Nyugdíjas, de nem tétlenkedhet. Sok más szépkorú társához hasonlóan Olga is küzd a megélhetésért, és tüntet saját maga és a többi nyugdíjas méltó életkörülményeiért. Teszi mindezt úgy, hogy nem nagyon látszik a fény az alagút végén: az argentin nyugdíjrendszer válságba jutott, a dél-amerikai ország bevétele korántsem elegendő ahhoz, hogy méltó életkörülményeket biztosítson szépkorú állampolgárai számára a munkával töltött kemény évek után

Javier Milei elnök kormánya szerint az egyetlen megoldás a szigorú gazdaságpolitika, amely ösztönözné a beruházásokat és a hosszú távú pénzügyi növekedést. Más szavakkal: rövid távon nincs több pénz. „Mi már teljesítettük állampolgári kötelességünket, vagyis mi is hozzájárultunk az államkassza bevételéhez, és most elérkeztünk az utolsó szakaszba. Nem akarunk ilyen nagy szükségben élni” - magyarázza Olga

„Nagyon felkavar, amikor az emberek azt mondják nekem: »Nem tudok gyógyszert venni... mert ha gyógyszert veszek, nem tudom kifizetni a lakbért, és az utcára kerülök.« Mit csinálnának, ha még a segélykonyha sem lenne? Sokan vannak, akik már nem tudták fizetni a számlákat és kikapcsolták az otthonukban az áramot... Ha tésztát kapnak tőlem, nem tudják megfőzni”– magyarázza Olga a Reutersnek

Januárban Milei kormánya bejelentette Argentína első költségvetési többletét 14 év után. De ennek ára volt. Az energia- és közlekedési támogatásokat drasztikusan csökkentették. Ezzel párhuzamosan a nyugdíjasok vásárlóereje 23%-kal csökkent Milei hatalomra kerülése óta – mondja Enrique Dentice közgazdász a Reutersnek. „Ma a nyugdíjasok számára a legfontosabb, hogy tudjanak maguknak élelmiszert venni” – mondta Dentice. „Nem világos, hogy ez hogyan fog javulni. A kormány álláspontja a „várjunk és nézzük meg”, de az idő telik, és a nyugdíjasok nem tudnak várni” - teszi hozzá a közgazdász

Buenos Aires belvárosában, a neoklasszikus stílusú Nemzeti Kongresszus épülete előtt minden szerdán tüntetők – nyugdíjasok és támogatóik – állnak szemben a rohamsisakos rendőrök sorával, kék-fehér argentin zászlókat és „Senki sem menekülhet egyedül” vagy „A következő idős ember te leszel” feliratú transzparensekkel

„Nagyon gyávának kell valakinek lennie ahhoz, hogy ne védje meg a nyugdíjasokat” – olvasható az idézet az argentin futball-legenda Diego Armando Maradonától egy kendőn, amelyet egy nyugdíjas férfi tart a kezében a magasabb nyugdíjakért szervezett demonstráción Buenos Airesben 2025. október 15-én

„Azt mondom a többi nyugdíjasnak, hogy nincs szégyellni való abban, ha segítséget kérnek, de ahhoz, hogy kijussunk ebből a zűrzavarból, csatlakozniuk kell a tüntetésekhez. Ne maradhatnak a fotelben, a tévé előtt ülve” – mondja Olga. Szeret hősnőjére, Evita Peronra hivatkozni, aki az 1950-es évek argentin first ladyje volt, és akit az ország szegényei közül sokan még mindig szeretnek.

A Milei-kormány képviselői nem válaszoltak a Reuters megkeresésére. Májusban Manuel Adorni elnöki szóvivő azt mondta: „Megértjük... mi történt a nyugdíjasokkal az elmúlt 20, 30, 40 évben, és tudjuk, hogy a megoldás nem varázslat, hanem a reálgazdaságon alapuló megoldás.” Elmondta, hogy a nyugdíjak emeléséhez a munkavállalók fizetéseinek és járulékainak emelésére van szükség. „Ez csak egy feltétellel valósítható meg, mégpedig a beruházásokkal és a gazdasági növekedéssel. Más út nincs, mert az erőforrások végesek” – mondta Adorni.

A 72 éves Jorge magánórákat ad egy McDonald's-ban, hogy meg tudjon élni, miután életét végigdolgozta az olajiparban. Javier Milei elnökre szavazott, de csalódottnak érzi magát, mert a politikai elit, vagyis a „kaszt” ellen irányuló gazdasági reformok végül a hétköznapi munkavállalókat sújtották. „Úgy tűnik, hogy a gazdasági reform árát a nyugdíjasok és az egyszerű emberek fizetik, mint én” – mondja a Reutersnek

A szintén 75 éves Luis Relinque azt mondja, hogy valójában nem támogat egyetlen politikai pártot sem, de ő is részt szokott venni a szerdai tüntetéseken, mert ő is nyugdíjminimumból él – amely jelenleg alig több mint 396 000 peso, vagyis körülbelül 92 ezer forint –, ami szerinte nem elég a megélhetéshez. Alfajores-t – hagyományos argentin süteményt – vásárol nagy tételben, majd vasárnaponként ezt árulja az utcán vagy a kórház előtt. Ezzel annyit keres, hogy hétfőn tudjon magának ételt venni. „Nem éhezem, de nélkülözök” – mondja, kutyája mellett ülve. Már nem engedheti meg magának azokat a kis ajándékokat, amelyeket korábban unokájának adott, például a fagylaltot vagy a színházjegyet. Régebben péntekenként barátaival kártyázott és együtt ebédelt, de ez is megszűnt.