Újabb akcióra készülnek a Velencei-tóért aggódó civilek, miután a kormány egyelőre nem ad pénzt a tó vízpótlására. Szerintük ökológiai katasztrófa fenyeget, két év alatt eltűnt a tó vizének 44 százaléka.
„Eltapsolni barbár partfalfelújításra 14 milliárdot, ehhez leengedni ötven-hatvan centiméterrel a vizet, majd azt mondani, nincs pénz annak a kárnak az elhárítására, amelyet okoztak, oldja meg a természet… Erre én már csak káromkodni tudok. Azt ide nem írom le” – olvasható a Civilek a Velencei-tóért Facebook-csoport oldalán egy posztban. Írója arra reagált, hogy a kormány elé került egy előterjesztés, amellyel állítólag nemcsak a tó vizének pótlása, hanem a környék és Székesfehérvár vízminőségének javulása is megvalósulna. A kormány azonban egyelőre nem támogatja a javaslatot.
Tessely Zoltán, a Velencei-tó fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Fehérvár TV-ben azt mondta: a gazdaság újraindításért felelős operatív törzs támogatta az elmúlt fél évben elkészített tervet, a kormány azonban nem, mondván, most nincs pénz a negyvenmilliárd forintba kerülő projekt kivitelezésére.
A normális szinthez képest nyolcvan centi hiányzik idén a tóból. A kormánybiztos azzal magyarázta a civilek szerint ökológiai katasztrófával fenyegető helyzetet, hogy a tónak kicsi a vízgyűjtőterülete, nagyon érzékeny a csapadékviszonyokra, és az elmúlt években félsivatagi csapadékmennyiség volt. Tavaly a naptári napok 92 százalékában alacsonyabb volt a vízállása, mint a minimális.
Szerinte ennek következménye az idei halpusztulás, és annak, hogy idén egy-másfél hét alatt emelkedett annyit a tó felső húsz centiméterének hőmérséklete, mint máskor egy hónap alatt. Hozzátette: volt már hasonló helyzet 1993-ban és 2005-ben is.
Ehhez kapcsolódóan: A nagy magyar tavak védelmére követelnek garanciákatHonnan lehetne pótolni a vizet?
Vas Péter, a Civilek a Velencei-tóért Facebook-csoport aktivistája viszont úgy látja, hogy rosszabb a helyzet, mint eddig bármikor. A tó fokozottan védett vízimadarainak fészkelőterületeiről eltűnt a víz, másfél méterre van a vízszint a partfaltól.
A tó vízutánpótlására a pátkai és a zámolyi víztározó vize lenne az egyik lehetőség, ám azokban a hivatalos indoklás szerint most kevés és nem megfelelő minőségű a víz. Ha most ráeresztenék a tóra a tározókban lévő vizet, a vízszintje csak nyolc centimétert emelkedne – hangzott el a fehérvári tévé tudósításában.
Vas Péter a Szabad Európának azzal árnyalja a képet, hogy a zámolyi tározóból horgásztavat csináltak, halakat telepítettek bele, építkeztek a partjára. „A tározóban lévő hal a Magyar Országos Horgász Szövetségé, vize a vízügyé, a part pedig az államé. A medret szerinte nem kotorják, nem tisztítják megfelelően. Egy horgásztóból nem lehet leengedni a vizet, de ez a víz ebben az állapotban ne is kerüljön a Velencei-tóba.”
A civil csoport aktivistája egy másik vízpótlási lehetőséget is említ, a kincsesbányai karsztvizet. Erről a lehetőségről hetekkel ezelőtt írt a Fejér megyei hírportál. Korábban is volt már példa arra, hogy a kincsesbányai vízbázisból engednek friss karsztvizet a Velencei-tóba, a vízbázis azonban Székesfehérvár és több más település ivóvízellátásában is fontos szerepet játszik, vagyis ez a megoldás csak akkor jöhet szóba, ha nem veszélyezteti a fogyasztók ellátását.
Egyelőre tehát patthelyzet alakult ki. Miközben a tó állapota egyre romlik, a várható csapadék mennyisége kevés az érdemi vízszintemelkedéshez, a kormány pedig nem foglalkozik a kormánybiztos szerint negyvenmilliárd forintba kerülő fejlesztéssel.
Vas Péter azt mondja: semmilyen részletet nem tudnak arról a tervről, amelyet a kormánybiztos emleget, arról sem, hogy lett volna egyeztetés a civilekkel az ügyben, így az sem világos, miből állna a negyvenmilliárdba kerülő fejlesztés, amire most nincs pénz, miközben arra van, hogy tizenötezer tonna követ hordjanak a tó partjára partfalfelújítás címén.
A Civilek a Velencei-tóért csoport figyelemfelkeltő akciót szervezett, július 31-én szimpatizánsaik mintegy százan palackokkal vittek vizet a tóba. Ez azonban kevés. Vas Péter, a figyelemfelkeltő akció szervezője úgy látja: nehezen mozdulnak meg az emberek. Egy évvel ezelőtt a Velencei-tó állapotának megőrzése érdekében egy tíz pontból álló petícióhoz mintegy ötezer aláírást gyűjtöttek, ezen a megmozduláson pedig alig voltak százan, miközben a csoportnak több ezer tagja van.
Your browser doesn’t support HTML5
"A tudatos embereknek a konténer, a tudatlanoknak a folyó" - honnan jön a szemét a Tiszán?