Legkevesebb 34 embert ölt meg az orosz támadás virágvasárnap Szumiban

Ukrán mentős a helyszínen. Két orosz rakétacsapás érte egymás után az ukrajnai Szumi város központját virágvasárnap a délelőtti órákban, amikor sokan éppen templomba mentek.
„Csak gazemberek képesek így cselekedni, és kioltani civilek életét” - mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Jevhen, egy 27 éves helyi PhD-hallgató a Reuters kérdésére válaszolva megjegyezte: „Tudja, az ellenünk harcoló emberek mindig azt mondják, hogy ők ortodox (keresztény) hívők, hogy hisznek Istenben, de ma első kézből tapasztaltuk, hogy terroristák”.

Donald Trump amerikai elnök, amikor a virágvasárnap történt orosz támadásról kérdezték, azt mondta, hogy az szörnyű volt: „Azt mondták, hogy hibát követtek el” - mondta anélkül, hogy bővebben kifejtette volna. „De szerintem ez egy szörnyű dolog”.

Vér és roncsok a becsapódás helyszínén. „Ezek a támadások megmutatják, hogy mit ér Oroszország állítólagos békekészsége” – írta Olaf Scholz német kancellár a közösségi médiában. Friedrich Merz leendő kancellár az ARD televíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy a Szumi elleni támadás "egyértelműen háborús bűncselekmény ... Nincs ennél nagyobb példája az aljasságnak: egy célzott és tervezett háborús bűncselekmény". Egy orosz rakéta egy utasokat szállító trolibuszt talált el.


Zelenszkij a CBS News „60 Minutes” című műsorának vasárnap sugárzott interjújában sürgette Trumpot, hogy látogasson el Ukrajnába. „Kérem, jöjjön el, hogy lássa az embereket, civileket, katonákat, gyerekeket, akik meghaltak” - mondta az ukrán elnök a műsorban,

A látvány még a sokat tapasztalt ukrán mentőalakulatoknak is sok volt. A mintegy negyedmillió lakosú, az orosz határtól alig több mint 25 kilométerre fekvő Szumi város megbízott polgármestere, Artem Kobzar hétfőtől háromnapos gyászt hirdetett az áldozatok emlékére. Andrij Jermak, Zelenszkij elnök kabinetfőnöke azt mondta: a rakéták kazettás bombákat tartalmaztak. „Az oroszok ezt azért teszik, hogy minél több civilt öljenek meg” - mondta.

Oroszország Ukrajna ellen 2022 februárjában indított háborújának kitörése óta állítja: nem támad civil célpontokra. Azóta mégis több mint tizenkétezer civil halt meg, köztük gyerekek, írta még februárban, az orosz invázió 3. évfordulóján az ENSZ Embrjogi Megfigyelő Misszója.

Április 4-én a közép-ukrajnai Krivij Rih városának egyik éttermét és játszóterét érte rakétacsapás, 20 civil, köztük kilenc gyermek halálát okozva. A képen egy férfi gyászol az egyik letakart holttest mellett április 13-án, virágvasárnap, a Szumit érő két rakétacsapás után

Az Egyesült Államok elnöke március végén közölte, hogy megállapodásra jutott Oroszországgal és Ukrajnával két tűzszüneti megállapodásról, köztük egy olyanról, amely megtiltja az egymás energetikai infrastruktúrája elleni csapásokat.