Lakott területre zuhant egy Indiából Londonba tartó utasszállító repülő
Füstfelhő jelzi a lakóházak felett, hova csapódott be az Air India 171-es járata az India nyugati részén fekvő, 7,5 milliós Ahmedabadban
Az indiai CNN News-18 tévécsatorna szerint a repülőgép az állami B.J. Orvosi Főiskola kollégiumára zuhant, ahol több orvostanhallgató is életét vesztette. A környék lakosai azonnal a helyszínre siettek, hogy menthessék az esetleges túlélőket
A mentők szerint legalább 30-35 holttestet találtak a helyszínen, és még több ember rekedt a romok alatt.
Az utasok között 217 felnőtt, 11 gyermek és két csecsemő volt - mondta egy forrás a Reutersnek. Közülük 169 indiai állampolgár, 53 brit, hét portugál és egy kanadai - ezt az Air India közölte
A baleset közvetlenül a gép felszállása után történt – jelentette több televíziós csatorna is. A fotón az egyik szárny maradványai láthatók
Az egyik helyi adó bemutatott egy felvételt, amelyen a gép egy lakónegyed felett halad, majd eltűnik a képernyőről és egy hatalmas tűzgolyó emelkedik az égbe a házak mögül. A képen a szárny egy része, amely fennakadt egy épület romjain
Ez a felvétel Milánó felett készült egy Air India kötelékébe tartozó Boeing 787 Dreamlinerről. A balesetben érintett repülő is ilyen típus volt