Kedd reggelre helyreállt az áramellátás Spanyolországban és Portugáliában

Hétfőn hatalmas áramkimaradás sújtotta az Ibériai-félsziget nagy részét, ami Spanyolországot és Portugáliát is gyakorlatilag megbénította. A repülőgépek nem közlekedtek, a tömegközlekedés leállt, a kórházak pedig kénytelenek voltak korlátozni még a rutinműtéteket is, de a kritikus állapotú betegeket tartalék generátorok segítségével látták el

A két országot is érintő áramszünet oka eddig tisztázatlan. Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök közölte, hogy az országban öt másodperc alatt 15 GW áramtermelés esett ki , ami az országos igény 60%-ának felel meg. „A technikusok azon dolgoznak, hogy kiderítsék, miért következett be ez a hirtelen csökkenés” – mondta a kormányfő. „Ilyen még soha nem történt korábban” – tette hozzá

Az áramellátás leállása a spanyol és a francia hálózatok szétkapcsolását váltotta ki, ami a spanyol rendszer általános összeomlásához vezetett – mondta Eduardo Prieto, a Red Eléctrica spanyol áramszolgáltató operatív vezetője hétfő este újságíróknak. Franciaország egyes területein hétfőn rövid áramszünetek voltak

A portugál áramszolgáltató vezetői szerint a probléma Spanyolországból eredt

Spanyolország a megújuló energiaforrások egyik legnagyobb európai felhasználója, de a hétfői leállás máris vitát váltott ki arról, hogy a nap- és szélerőművekből származó energiaellátás kiszámíthatatlansága miatt az ország villamosenergia-rendszerei sebezhetőbbé váltak-e az ilyen jellegű leállásokkal szemben

Az áramkimaradás okai egyelőre ismeretlenek – mondta a spanyol kormányfő, aki hozzátette: semmilyen hipotézist nem zárnak ki. Luis Montenegro portugál miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy „semmi sem utal arra”, hogy kibertámadás állna az áramkimaradás hátterében

A spanyol belügyminisztérium hétfőn országos vészhelyzetet hirdetett, és 30.000 rendőrt vezényelt az ország egész területére a rend fenntartása érdekében, miközben a két ország kormánya rendkívüli kormányülést hívott össze. Az ilyen mértékű áramkimaradások rendkívül ritkák Európában

A közlekedési lámpák sem működtek a két országban, lezárták a metrókat, leállították a vonatközlekedést, a Madrid Open teniszbajnokságon is felfüggesztették a játékot