Karácsony Gergely: „A szabadságot és a szerelmet sem betiltani, sem megbüntetni nem lehet”

Your browser doesn’t support HTML5

A Budapesti Büszkeség menete

A főváros megmutatta, hogy ebben a városban erre, ilyen demonstrációra szükség van”– mondta Lakner Zoltán politológus az idei Pride-ról a Szabad Európának. Mint arról mi is beszámoltunk, hiába tiltotta be a kormány – vagy pont emiatt – magyar tüntetéseken ritkán látható tömeg ment ki a Budapesti Büszkeség menetére. A sok első Pride-ozó között pedig több jobboldali is akadt. Mindenkit tájékoztattunk, a jogszabályokat mindenki ismeri. A többi a hatóságok feladata – írta később Orbán Viktor a Harcosok Klubjának Facebook-csoportjába. Vajon mekkora tömeg kell még, hogy megértsék: a szabadságot és a szerelmet sem betiltani, sem megbüntetni nem lehet? – reagált a bejegyzésre Karácsony Gergely főpolgármester. Közben Pankotai Lili ellen már eljárást is indított a rendőrség, a diáktüntetésekről megismert aktivista úgy reagált: Megtiszteltetés, hogy én lehetek az első, akit feljelentettek, amiért részt vettem a Pride-on. A hét legnépszerűbb közösségimédia-tartalmaiból válogattunk.

Súlyos hiba volt a Fidesztől a Pride betiltása – mondták el elemzők a Szabad Európának a Budapesti Büszkeség menete kapcsán. A demonstráció jellege, az extrém megnyilvánulások elmaradása, a Mi Hazánk ellentüntetőinek minimális száma is azt mutatta, hogy a Fidesz törekvései a Pride ellehetetlenítésére súlyos vereséget szenvedtek.

„Még sohasem voltam tüntetésen, de most muszáj itt lenni”– nyilatkozta az egyik résztvevő a Szabad Európának.

Több jobboldali felvonulóval találkoztunk a Budapesti Büszkeség menetén, akik azért jöttek, mert a gyülekezési jog korlátozását elfogadhatatlannak tartják. Akikkel beszéltünk egybehangzóan azt mondták, ez az egész már sokkal többről szól, mint az LMBTQ mozgalom.

Orbán Viktor később úgy nyilatkozott: eljárásokra számíthatnak a Pride résztvevői. „Vajon mekkora tömeg kell még, hogy megértsék: a szabadságot és a szerelmet sem betiltani, sem megbüntetni nem lehet?” – reagált a kormányfő bejegyzésére Karácsony Gergely főpolgármester.

Közben kiderült, gyülekezési joggal való visszaélés miatt eljárást indított a rendőrség Pankotai Lili ellen, mert részt vett a szombati felvonuláson. A diáktüntetésekről megismert aktivista úgy reagált: „Megtiszteltetés, hogy én lehetek az első, akit feljelentettek, amiért részt vettem a Pride-on.

„A Pride nem a melegjogokról szólt. A Pride arról szólt, hogy sok százezer ember kimondja: ebből elég volt!”mondta el a Szabad Európának Puzsér Róbert.

Belgrádban sem volt eseménytelen a hétvége: a szerb rendőrség szombaton összecsapott a kormányellenes tüntetőkkel, akik előrehozott választásokat és Aleksandar Vučić elnök 12 éves uralmának végét követelték nyolc hónappal a demonstrációhullámot kiváltó újvidéki tragédia után. Sokakat őrizetbe vettek, ami még inkább felkorbácsolta az indulatokat.


75 évvel ezelőtt, az Egyesült Államok szövetségi ünnepén, a függetlenség napján kezdett sugározni a Szabad Európa Rádió. A hidegháború frontvonalától az ukrajnai lövészárkokig archív fotók mesélnek a Szabad Európa Rádió történetéről.