„Ha mi lennénk az ügynökök, már rég találtak volna egy e-mailt, egy utalást, egy nevet, bármilyen konkrétumot. De mivel nincs ilyen, marad az ellenséggyártó narratíva” – mondja Tóth Balázs a Helsinki jogásza, az Átlátszó egyik alapítója. A Címlapban Polyák Gábor médiajogásszal és Tóth Balázzsal arról beszélgettünk, hogyan vált a magyar médiapiac egyoldalúvá, miként szorultak rá a szerkesztőségek a külföldi forrásokra, és hogyan működik ma a politikai hűségen alapuló állami támogatási rendszer.
A beszélgetést itt nézheti meg:
A beszélgetést itt hallgathatja meg:
Your browser doesn’t support HTML5
„Ha ügynökök lennénk, már rég találtak volna valamit” – így működik az állami megbélyegzés rendszere
A beszélgetés néhány gondolata:
- A Megafonon keresztül egy nap alatt többet költenek arra, hogy Orbán Viktort népszerűsítsék, mint egy független szerkesztőség egész éves költségvetése.
- A Fidesz azért fizeti a Kesmát, a TV2-t, a CÖF-öt, az Alapjogokért Központot, meg a Megafont, hogy teljesítsék a megbízatást. Ezeknek a szervezeteknek nulla autonómiájuk van.
- Morális kötelesség a független sajtó és civilek támogatása. Ha nincs szabad sajtó, akkor tényleg nincs kegyelmi ügy. Ha nem lenne oknyomozó újságírás nem derülne ki semmi, nem tudnánk az ellopott MNB vagyonról, a luxus yachtozásokról. Egy rosszabb világban élnénk. És ha valaki ezt nem szeretné, neki kötelessége ezt finanszírozni, amíg bírja.
- A törvény célja nem az információk nyilvánossága, hanem a politikai megbélyegzés, a civil és független szereplők elbizonytalanítása. Az átláthatóság retorikája mögött az a logika húzódik meg, hogy bárki, aki nem a kormány narratíváját szolgálja, gyanússá válhat – akár ügynöknek is kikiáltható.
- A független szerkesztőségek kénytelenek külföldi forrásokra támaszkodni, hisz az állami hirdetések politikai lojalitás alapján oszlanak el. A civil szféra ellehetetlenítése nemcsak jogi, hanem gazdasági eszközökkel is zajlik, és a támogatottság hiányát újra és újra felhasználják ellenük – mintha nem a rendszer maga tenné lehetetlenné a hazai finanszírozást.
- Egyikünk sem akart pályázatíró lenni. Újságot akartunk csinálni. De ha fenn akarunk maradni, pályázni kell. Ez nem a mi döntésünk volt – ez a rendszer kényszere.