Mit ér a központosított kultúra, ha a közönség máshová figyel? A NER15 legújabb epizódjában Kristóf Lucával és Nyáry Krisztiánnal beszélgetünk arról, hogyan formálta át a Nemzeti Együttműködés Rendszere a kultúra intézményeit, az oktatást, a tudományt, a nyelvünket.
A beszélgetést itt tudja megnézni:
A beszélgetést itt tudja meghallgatni:
Your browser doesn’t support HTML5
Hiába 15 év kultúrharc – Azahriah-val nem tudnak mit kezdeni
Néhány gondolat a beszélgetésből:
- A Fidesz nem pusztán a politikai intézményrendszert akarja uralni, hanem a szimbolikus teret is. A kultúrán keresztül lehet formálni azt, mit tekint a társadalom „értéknek”, „nemzetinek” vagy „magasrendűnek”. Kristóf Luca szerint „a kultúra a rendszer szimbolikus alapját adja”.
- A rendszer nem az alkotói teljesítmény, hanem a politikai megfelelés alapján jutalmaz. Ez a kultúrharcos logika a díjazásoktól (pl. Kossuth-díjak) a pozíciók elosztásán át a forrásokhoz való hozzáférésig áthat mindent.
- A történelmi filmek, sorozatok, állami rendezvények, könyvtámogatások mind egyetlen központi narratívát szolgálnak – a NER saját világképét. Ez a történelmi revizionizmustól az identitáspolitikáig terjed.
- A kultúra segít láthatóvá tenni a „mi vagyunk a nemzet” üzenetet. Nyáry Krisztián szerint a Fidesz kultúrpolitikájának célja, hogy minden, ami értékes vagy sikeres, végül az államhoz (vagyis Orbánhoz) legyen köthető. Ezért akarják kisajátítani még az ellenzéki vagy autonóm művészek sikereit is.
- A kultúra révén hosszú távú hatás gyakorolható a következő generációkra. A közoktatás, a tankönyvek, a színházi nevelés, a múzeumpedagógia és a közmédia mind olyan területek, ahol a kulturális kontroll a társadalmi befolyás egyik legfinomabb, de legerősebb formája. Épp ezért jobban fáj a rendszernek Majka Bindzsisztán dala, mint akárhány Pintér Béla előadás.