36 éve temették el újra Nagy Imrét és '56-os mártírtársait

Az 1958. június 16-án hajnalban a kivégzett '56-os mártírok földi maradványait még a börtön sétálóudvarán ásták el, majd két és fél évvel később, 1961 februárjában a közeli Új Köztemető 301-es parcellájában temették el újra őket, jelöletlen sírokba. Az iratokban sem az elhunytak valódi neve szerepelt, Nagy Imre sírjának fedőneve például Borbíró Piroska lett

1989. június 16-án több százezres tömeg vett részt a Hősök terén megtartott tiszteletadáson, ahol a Műcsarnok előtt állították fel Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József, valamint az ismeretlen mártírok koporsóit, amelyeket aztán innen vittek át az Új Köztemetőbe

„36 éve ilyenkor már túléltük az exhumálás borzalmait, szörnyű titkokra derült fény nagyapám kivégzésével és elföldelésével kapcsolatosan a 301-es parcellában. (...) Én magam (a temetői tapasztalatok, az akkor „mélyülő” ismereteim után) leginkább csak az igazságtétellel, a temetéssel voltam elfoglalva. Őszintén szólva akkor nem igazán láttam bele a '89 előtti hatalom bugyraiba, azóta rengeteget tudhattam meg (kellett megtudnom) a rendszer valódi működéséről.” – mondta később Jánosi Katalin festőművész, Nagy Imre unokája, az 1990-ben Nagy Erzsébet által alapított Nagy Imre Alapítvány kurátora

„Akkor úgy tűnt, egy nemzet hökkent meg saját múltján, a titkolt igazságon, s igazán gondolja: 'soha többé'. Mára ez sem igaz többé. Mi marad...? Komoly tények, száraz, objektív tudás az emberi természetről, az úgynevezett barátokról, a politikáról, a közéletről, a 'nemzeti egységről', szóval, az Életről. Marad a munka, a kötelesség, a további 'tanulás', s mindezt elfogadva ebben fellelni az értelmet, szabadságot. (...) Mint túlélőknek, van feladatunk – megőrizni és tovább adni 1956 és 1989 igaz, összetett emlékezetét. Pokoli nehéz feladat ebben a kutya világban – de nincs más út” – tette hozzá Jánosi Katalin