„Undorító, amit Oroszország csinál” – mondta Donald Trump amerikai elnök július 31-én a Fehér Házban újságíróknak, és új szankciókat ígért Moszkvával szemben. A Kijev elleni legutóbbi orosz támadásnak legalább 31 halálos áldozata és több tucatnyi sebesültje volt.
Donald Trump amerikai elnök ismét a haragját fejezte ki Oroszországgal szemben a Kijev elleni legutóbbi halálos támadást követően. Az akció következtében 28 ember meghalt és több tucatnyian megsebesültek. Az amerikai elnök „undorítónak” nevezte a támadást és új szankciókat ígért Moszkvával szemben. „Nagyon szomorú, amit Oroszország csinál. Rengeteg orosz is meghal.”
Trump kijelentette, hogy az Egyesült Államok újabb szankciók életbe léptetését tervezi Moszkvával szemben, bár ezekről konkrétumokat nem mondott. Vlagyimir Putyin orosz elnökre utalva hozzátette: „nem tudom, hogy érdeklik-e a szankciók egyáltalán”.
Nyugati országok pénzügyi intézkedések sorát vezették be Oroszországgal szemben, hogy ezzel nehéz helyzetbe hozzák az orosz gazdaságot és korlátozzák a háború finanszírozásához szükséges forrásokat.
Amerikai különmegbízott megy Moszkvába
Egy vezető amerikai diplomata, John Kelly július 31-én a Biztonsági Tanáccsal közölte, hogy Trump ragaszkodik az ukrajnai tűzszüneti megállapodás augusztus 8-i határidejéhez. „Oroszországnak és Ukrajnának tárgyalnia kell a tűzszünetről és a tartós békéről. Itt az ideje, hogy megállapodjanak. Trump elnök világossá tette, hogy ennek augusztus 8-ig meg kell történnie” – mondta.
Az amerikai elnök közölte, hogy különmegbízottja, Steve Witkoff az izraeli útja után Moszkvába utazik, de erről további részleteket nem közölt. „Oroszországba megy. Akár hiszi, akár nem” – mondta Trump újságíróknak.
A bejelentés néhány órával azután hangzott el, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy rendszerváltásra van szükség a Kremlben, mert szerinte csak így lehetne megakadályozni, hogy Oroszország a jövőben megpróbálja „destabilizálni” a régiót.
Zelenszkij július 31-én azt mondta, hogy szerinte a nyugati szövetségesek még mindig nyomást tudnak gyakorolni Oroszországra, hogy hagyja abba az Ukrajna elleni háborút. „De ha a világnak próbálja megváltoztatni az oroszországi rezsimet, az azt jelenti, hogy Moszkva a háború befejezése után is megpróbálja majd destabilizálni a szomszédos országokat” - fogalmazott az ukrán elnök.
Lakóépületeket, iskolákat, óvodákat támadnak az oroszok
Július 30-ról 31-re virradó éjszaka legalább 31 ember – köztük három gyermek – meghalt és mintegy százötvenen megsebesültek Kijevben, egy orosz rakéta- és dróntámadás következtében - közölte a város katonai vezetője.
„Több mint száz helyszínt érintett a támadás” – mondta Timur Tkacsenko, hozzátéve, hogy legalább 27 helyszínről jelentettek károkat vagy sérülteket, s hogy Kijev egyik legforgalmasabb kerületét, a Szolomjanszkij negyedet vették célba. „Lakóépületeket, iskolákat, óvodákat, egészségügyi létesítményeket és egy egyetemet támadnak az oroszok” – tette hozzá.
„Sajnos tovább nő az oroszok lakóépületek elleni támadás áldozatainak száma” - áll az ukrán belügyminisztérium közleményében. A minisztérium hozzátette, hogy július 31-én több mint ezer rendőrt és mentőalakulatot vezényeltek ki az érintett helyszínekre.
„Ez Putyin reakciója Trump határidőire” – mondta Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök. „A világnak nemzetközi büntetőbírósággal és maximális nyomással kellene erre válaszolnia”.
„A saját szememmel láttam, ahogy embereket húztak ki a romok alól a mentés helyszínén. Szívszorító látni a gyermekeiket kereső szülőket és a szeretteiket kereső rokonokat” – mondta Szviridenko, miután meglátogatta a támadás helyszínét Kijevben.
Közben az orosz erők azt állítják, hogy 16 hónapos véres küzdelem után elfoglalták a stratégiai fontosságú kelet-ukrajnai Csasziv Jar várost. Az ukrán hatóságok ezt tagadják.