Csaknem száz év után véget ért a moszkvai trolik pályafutása, nyár végén az utolsó öt trolijáratot is felváltották a dízeles buszok a városban. Az első moszkvai trolibusz még 1933 novemberében indult útjára, hogy aztán a csúcson 80 járat közlekedjen összesen 1300 kilométeren.
Vége a moszkvai trolibuszoknak
Moszkvai trolitörténelem - egy korszak vége
9
Az egykori Szverdlov tér 1962 tavaszán. Lenin egykori bizalmasának nevét 1991-ben cserélték le, azóta Színház (Teatralnaja) térnek hívják.
10
A négyes számú troligarázsban pihennek a buszok 1974 nyarán.
11
Ez már 1996, trolimúzeumban nézik a látogatók az első moszkvai trolikat.
12
1996 július 12-én, péntek reggel újra bomba robbant egy moszkvai trolin, a New York Times szerint egy üres szék alatt hagyott fekete zacskó robbant fel, megsebesítve mintegy 30 embert. A bomba a reggeli csúcsforgalomban lyukat ütött a troli tetején, de az üveg- és fémszilánkok minden irányba beterítették a busz környékét. Ez 24 órán belül már a második trolirobbantás volt, előző délelőtt hat ember sérült meg egy hasonló merényletben. Bár senki nem vállalta a merényleteket, Luzskov akkori polgármester nyíltan csecsen terroristákat gyanúsított, Jelcin elnök pedig kivezényelte a katonaságot a moszkvai utcákra.