Többtonnányi élelmiszert dobtak le ejtőernyővel az éhező gázaiaknak, a jordán király is részt vett az akcióban

1
A jordániai hadsereg tagjai előkészítik a segélycsomagok légi úton történő ledobását a Gázai övezet partjainál 2024. február 27-én. A több ország légierejével összehangolt, közös akcióban több tonna élelmiszercsomagot dobtak le a Gázai övezet partjainál

2
Három jordániai C–130-as katonai szállító repülőgép csatlakozott négy másik géphez, amelyek Egyiptomból, Katarból, Franciaországból és az Egyesült Arab Emírségekből érkeztek, az eddigi legnagyobb légi segélyezési művelethez, amelyet Gáza fölött hajtottak végre

3
„Gáza a szívünkben, amíg csak élünk” – áll a segélycsomagokra ragasztott papíron. II. Abdullah jordániai király, aki személyesen is részt vett az ejtőernyős akcióban, kedden kijelentette, hogy a háború sújtotta enklávéba érkező élelmiszereket és segélyeket meg kell duplázni, hogy elkerülhető legyen a már most is „katasztrofális humanitárius helyzet” súlyosbodása

4
Az uralkodót az állami média idézte, amikor azt mondta a látogatóba érkező USAID vezetőjének, Samantha Powernek, hogy a nemzetközi közösségnek nagyobb nyomást kell gyakorolnia Izraelre, hogy enyhítse a területre irányuló élelmiszer-áramlás korlátozását