Szoc Mekkrojál: megjelentek az eredetire kísértetiesen emlékeztető étel- és itallogók Oroszországban
Korábban nálunk is lehetett olykor látni piaci Abidas melegítőt vagy Rolax órát – a nyugati márkák kivonulásával valami hasonló történik most Oroszországban. A kivonuló cégek helyére nagyon ismerősnek tűnő márkák lépnek.

5
Vásárlók lépnek ki a Stars Coffee egyik moszkvai étterméből augusztus 19-én. A kávézólánc csak egy példa arra, hogy a nyugati élelmiszer- és italmárkákat orosz másolatokkal próbálják helyettesíteni Oroszországban

6
A Finom – és Pont egyik étterme egy korábbi McDonald’s étterem helyén Kazanyban 2022 augusztusában. A McDonald’s májusban jelentette be, hogy az ukrajnai invázióra válaszul kivonul Oroszországból. A következő hónapban több száz korábbi McDonald’s étterem helyén nyílt meg az orosz Finom – és Pont gyorsétterem

7
Készül a burger a Finom – és Pont egyik moszkvai éttermében júniusban. A legtöbb alapanyag Oroszországon belülről származik, de néhány tétel nem volt elérhető, mert egyes beszállítók elhagyták Oroszországot, mint például a Coca-Cola, amely helyett a vállalatnak új üdítőital-beszállítót kell keresnie

8
A Finom – és Pont kazanyi éttermének kávézórésze. Nemrégiben egy influencer YouTube-videójában arról beszélt, hogy az ott kapható hamburgerek íze megegyezik a McDonald’s-éval, és hogy a szószok csomagján a McDonald’s van feltüntetve, csak a logót takarták el