Monumentális fegyverparádé – 75. születésnapját ünnepli Észak-Korea
Bár csak 2023. szeptember 9-én lesz 75 éve, hogy kikiáltották a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot, a jelenleg Kim Dzsongun által irányított diktatúra már most, az év elején elindította az évfordulóhoz kapcsolódó ünneplést. Ennek részeként katonai parádét tartottak Phenjanban.

1
A jubileumi év keretein belül szerdán ünnepelte hadserege létrejöttének napját a kelet-ázsiai totalitárius állam

2
A sokszor sztálinistának nevezett, valójában azonban a Kim Ir Szen által kidolgozott dzsucse eszmén alapuló állam elképesztő külsőségek között köszöntötte katonáit

3
Természetesen Kim Dzsongun is részt vett a parádén. Itt éppen a rakéták felvonulását szemléli

4
A diktátor nagyapja által kitalált eszmerendszer ötvözi a koreai történelemben gyökerező misztikus nacionalizmust és a marxista–leninista eszméket