Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Lezárult az újdörögdi tragédiával végződött kiképzés vizsgálata, egyelőre nincs felelős


Csak az a biztos, hogy nem a Miniszterelnökség fiatal kormánytisztviselőjéének kezében felrobbant kézigránát volt műszaki hibás március 21-én, a vizsgálat végkövetkeztetéseire még várni kell – tudta meg több egymástól független forrásból a Szabad Európa.

„A kiképzési baleset során használt kézigránátot tartalmazó sorozatot több évvel ezelőtt, 2022-ben vette át a Magyar Honvédség. Mind az átvételkor, mind a márciusban bekövetkezett baleset után vizsgálták a sorozatot, amely során rendellenesség, hibás működés nem fordult elő” – a Szabad Európa birtokába jutott információk szerint ez az egyik fő megállapítása annak a honvédségi vizsgálatnak, amit a március 21-i tragikus újdörögdi kiképzés után rendeltek el.

A Zalahaláphoz tartozó gyakorlótéren március 21-én, pénteken, a kormánytisztviselők számára szervezett Adaptív Védelem nevű gyakorlat közben az egyik résztvevő kezében felrobbant egy élesgránát, aminek következtében elveszítette az egyik kezét csuklóból, a másikat alkarból és információink szerint további súlyos, életminőségét maradandó módon károsító sérüléseket szenvedett. Mint megírtuk, az áldozat a Miniszterelnökség egyik 28 éves női tisztviselője. A tragikus balesetben megsérült a kiképző is, aki lágyrészsérüléseket és csonttörést szenvedett.

Az, hogy a vizsgálat megállapítása szerint a műszaki hiba kizárható, nem azt jelenti, hogy a tragédiáért akár a szerencsétlenül járt kormánytisztviselő, vagy a kiképzésen részt vevő bármely katona lenne a felelős – ezeket éppen a vizsgálatnak kell(ene) megállapítania.

Csak az ügyészség vizsgál?

A tragédia után a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt rendelt el nyomozást és a HM is vizsgálatról nyilatkozott. Előbbi eredményéről egy hónappal később Kanász-Nagy Máté LMP-s országgyűlési képviselő érdeklődött Polt Péter (azóta az Alkotmánybíróság elnökévé kinevezett) legfőbb ügyésznél, aki azt a választ adta, hogy a nyomozás „felderítési szakaszban jár”.

A legfőbb ügyészt idéző 24.hu szerint április 17-ig annyi történt, hogy „a nyomozó ügyészség ez idáig szemlét folytatott le, tárgyi bizonyítási eszközöket foglalt le, valamint tanúkihallgatásokat és adatgyűjtést végzett. Az eljárás jelenlegi szakaszában a bűncselekmény megalapozott gyanújának kérdésében még nem lehet állást foglalni”.

Ehhez kapcsolódóan: újabb részletek az újdörögdi tragikus hadgyakorlatról

Gurmai Zita az MSZP részéről júniusban érdeklődött ugyanezzel kapcsolatban parlamenti interpelláció formájában. Neki Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes válaszolt, ezt a hvg idézte: „a márciusi, az újdörögdi gyakorlótéren történt gránátbaleset ügyében gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indult eljárás folyamatban, felderítési szakaszban van, és eddig gyanúsításközlés nem történt”.

Gurmai Zita az interpellációban azt mondta: „Fogalmuk sincs arról, hogy mi történik a civil kormánytisztviselőkkel a honvédség kiképzőbázisán. Úgy reklámoztak a nekik szóló kiképzési programot, úgy bátorították őket az ezen való részvételre, hogy senkinek még csak ötlete sem volt, hogy mikor kell nekik éles lőszerrel lövést leadni, vagy hogy szabad-e, kell-e nekik kézigránátot dobni. A minisztériumban még csak tervek sem készültek erre vonatkozóan. Majd lesz, ami lesz, maguknak teljesen mindegy”.

Elvileg már lezárult...

A parlamenti pengeváltásról már idézett beszámoló szerint „válaszában Vargha Tamás miniszterhelyettes a fenti kérdésekre ezúttal sem válaszolt. Azt ismételgette, hogy a nyomozás folyamatban van, és „minden jelentős körülmény és tény alapos vizsgálatára, tárgyszerű feltárásra kiterjed, részt vesz benne rendőrség, a győri regionális nyomozó ügyészség és a HM hatósági főosztály balesetvizsgáló szolgálata”. Hozzátette: minden dokumentációt és adatot értékelnek a vizsgálat során, majd Gurmainak azt üzente: „Várjuk meg együtt a vizsgálat végét”.

Csakhogy ezen a napon, vagyis június 11-én lapunk információi szerint legalább a vizsgálat érdemi része már lezárult. Egy forrásunk akkoriban arról tájékoztatta lapunkat, hogy a kézigránátokat (a teljes szériát) már ellenőrizték, az érintettek személyes meghallgatása és az ügy során keletkezett dokumentumok áttanulmányozása is befejeződött. Egyelőre egyetlen forrásból sem értesültünk arról, hogy személyi felelősség konkrétan a tragédia bármely résztvevője esetében felmerült volna, miközben a kérdésre nyilvánvalóan választ kell találni.

Ehhez kapcsolódóan: „Készülünk a háborúra”: a honvédelmi miniszter 2023-as zártkörű beszédének részletét hozta nyilvánosságra Magyar Péter.

Mint korábban megírtuk, az újdörögdi kiképzést nem katonáknak, hanem kormánytisztviselőknek szervezték, így hivatalosan nem is a honvédség vezérkarához, hanem közvetlenül a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozott, a HM részéről pedig Vidoven Árpád volt a szervező, felügyelő. Mivel a kiképzés szervezője a HM közigazgatási államtitkára volt, ezért a honvédség saját vizsgálata sem terjedhetett ki a hatáskörén túl érő felelősségi körre. Ez elsősorban a kézigránátok műszaki alkalmassága volt. Ettől függetlenül a minisztérium természetesen szélesebb körben is vizsgálódhatott. Az Adaptív Védelem nevű programmal kapcsolatban azonban – még a baleset előtt – bőven exponálta magát Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is, például ő köszöntötte a program első résztvevőit Budapesten a Bálna rendezvényközpontban.

A miniszter azóta sem beszélt részletesebben a baleset és az Adaptív Védelem körülményeiről, sőt az Indexnek adott friss interjújában sem mondott semmit arra a kérdésre, hogy „Mi vezetett az újdörögdi kézigránátos balesethez?”, a vizsgálat lezárultát érintő kérdésre pedig annyit válaszolt, hogy „a vizsgálat az ügyészség kezében van”. Ez alapján kérdés, hogy a minisztériumban történik-e bármi annak kiderítésére, hogy a szigorúan vett büntetőjogi felelősségen túl bárki más felelősségét, érintettségét is megállapítsák az ügyben. Erre már csak azért is szükség lenne, mert több laptársunk is arról számolt be, hogy az Adaptív Védelemre – bár hivatalosan önkéntesnek hirdették – valójában „erősen ajánlott” volt a jelentkezés a kormánytisztviselő körében.

Frissítés
Cikkünk megjelenése után kérdéseinkre a következőt válaszolta a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya: A Magyar Honvédség által lefolytatott vizsgálat nem azt vizsgálta, hogy ki a felelős a balesetért. Ez az ügyészség dolga. A Magyar Honvédség szakemberei többféleképpen vizsgálták az ugyanabból a készletből származó gránátokat, mint amit az önkéntes Adaptív Védelem gyakorlat során használtak a részvevők. A vizsgálat során megállapították, hogy műszaki probléma nem állt fent.

  • 16x9 Image

    Kósa András

    Kósa András a Szabad Európa főmunkatársa. 2001 óta újságíró, az elmúlt bő húsz évben volt a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, a Hír Televízió és a Népszava munkatársa. Ezenkívül dolgozott a hvg.hu politika rovatának vezetőjeként és a tulajdonosok által 2022 augusztusában megszüntetett azonnali.hu főszerkesztőjeként is.

XS
SM
MD
LG