Krikettütő, tigris és harci repülő is található a pakisztáni pártok jelei között, így segítik az írástudatlan választókat
Pakisztánban, ahol a kétszáznegyvenmillió lakos mintegy negyven százaléka analfabéta, a pártok választási szimbólumai a szavazólapokon fontosak ahhoz, hogy a választók azonosítani tudják a jelölteket.

9
A pakisztáni legfelsőbb bíróság január 13-án megtiltotta Imrán Hán pártjának, hogy megtartsa választási jelképét. Az ütőtől megfosztott Pakisztan Tehrík-e-Inszaf jelöltjeinek egyéni szimbólumokkal kell majd indulniuk, ami összezavarhatja a szavazókat

10
A Dzsamát-e Iszlami párt plakátjára mérleg került

11
Választási kampányplakátok Ravalpindiben. A jelöltek végleges listáját január 23-án adja ki a pakisztáni választási bizottság

12
Karacsiban a munkások a Nagy Demokratikus Szövetség fehér csillagos zászlaját és a Pakisztáni Néppárt kardot ábrázoló zászlaját varrják. Az országos és tartományi gyűléseken közel huszonháromezer jelölt indul