Bár korábban a nők számára nem volt nyitott a metróvezetői szakma, arra hivatkozva, hogy a szerelvényen végzett munka káros lehet a reproduktív egészségükre, a háború okozta kritikus munkaerőhiánynak köszönhetően a metróvezetők között is akad már egy nő az ukrán fővárosban.

Amire Katerina Jeszipcsuk 2025 júniusában befejezte első műszakját a kijevi metró vezetőjeként, begörcsölt a lába. Bár a dübörgő metrószerelvények fékrendszereit csak kézzel lehet működtetni, a 25 éves nő azt meséli a Szabad Európának, hogy „ösztönösen nyomtam a lábam a padlóra, mert annyira hozzászoktam ahhoz, hogy autóvezetés közben a fékpedált kell nyomnom.”

2017-ig Ukrajnában tilos volt a nőknek metrót vezetniük. Abban az évben 450, a női munkavállalók számára túl „veszélyesnek és károsnak” tartott szakma kapuja nyílt meg előttük is. Korábban a metróvezetés női tilalmát azzal indokolták, hogy a munkával együtt járó zaj és rezgés káros hatással lehet a nők reproduktív egészségére.

Bár a tilalom megszűnt, egészen a közelmúltig egyetlen nő sem teljesítette a metróvezetéshez szükséges intenzív képzést.

2024 őszén egyetlen nő kezdhetett el dolgozni Harkivban a sikeres vizsga után, míg Kijevben Katerina az első és egyelőre az egyetlen női metróvezető.

Kritikus munkaerőhiány

Az orosz invázió miatt Ukrajna számos iparágban kritikus munkaerőhiánnyal küzd. 2024-ben a kijevi metró arra kényszerült, hogy csökkentse a járatok számát részben a metróvezetők hiánya miatt.

Bár édesanyja eleinte ellenezte, hogy az „olajos és koszos” földalatti szerelvényen dolgozzon metróvezetőként, meséli Katerina, de ő már hozzászokott, hogy bepiszkolja magát.

Kezdetben ugyanis szerelőnek tanult a közép-keleti Dnyipro városában, ahol 93 férfi között ő volt az egyetlen női gyakornok. „Néhány tanár biztos volt benne, hogy pár tanfolyamot elvégzek, de aztán úgyis feladom. Nem így történt, befejeztem a tanulmányaimat” – emlékszik vissza a nő.

A kijevi metróvállalatnál más pozíciókban is dolgozott, mielőtt metróvezető lett. Ezért a munkáért most 669 dolláros (körülbelül 232 ezer forintnyi) fizetést kap havonta. A férje a támogatásáról biztosította.

A metróvezető tanfolyamot Katerinával együtt 28-an kezdték el, rajta kívül még másik két nő is volt a tanulók között. A tréninget csak 10-en fejezték be sikeresen, köztük Jeszipcsuk volt az egyetlen nő.

Azt meséli, okozott már problémát az, hogy nőként metrót vezet. Egyszer ugyanis az utasok levideózták, ahogy kinyitja a vezetőfülke ajtaját a műszakja végén őt váltó kollégája előtt, és a kíváncsi utasok közül meg is szólították. Ő készséggel válaszolt a kérdéseikre, amit nem kellett volna tennie, mert amint megjelent a videó a neten, a főnökei megrovásban részesítették a protokoll megsértése miatt. Szigorúan tilos ugyanis az utasokkal beszélgetniük.

Bár Katerina csodálja a kijevi metróhálózat technológiáját, sosem marad tovább a föld alatt, csak amennyit muszáj, és magánemberként kerüli, hogy metróval utazzon. „A metróban állandó a zaj” – mondja. „Munka után kimegyek a szabadba, ahol ezután minden olyan csendesnek tűnt, még akkor is, ha épp dudálnak az autók.” Ismerősei eleinte nem értették, miért kiabál velük, de azt mondja, hozzászokott, hogy a zaj miatt a földalattin hangosan kell beszélnie, hogy hallják. Éppen az előbbiek miatt nem biztos még benne, hogy hosszútávon is elkötelezi magát a metróvezető ülésben.

„Meglátom, hogy alakul” – mondja. „Ha rájövök, hogy ez nem nekem való és túlbecsültem a képességeimet, akkor természetesen keresek másik munkát. De egyelőre még megpróbálom folytatni a metróvezetést.”

Kijev számos, a szovjet korszakból származó, díszes metróállomással büszkélkedhet, de Katerinának az a kedvence, ahol épp leszállhat műszak végén.

A nő a donyecki térségben található Mirnohrad településről származik, de szülővárosa a megszálló orosz és az ukrán csapatok között folyó harcok színterévé vált. Házuk megrongálódott, bár egyelőre áll.

„Csak azt akarom, hogy minden rendben legyen, és végre azt mondhassam: »Hazamegyek«” – zárja mondandóját.