Oroszország közölte, hogy minden NATO-fegyverszállítmányt célpontnak tekint.
Ilyen fegyvereket és felszerelést küld Ukrajnába Amerika
Ezeket a felszereléseket ígérték Ukrajnának a Fehér Ház által április 13-án bejelentett, nyolcszázmillió dolláros katonai segélycsomag részeként.

9
Száz páncélozott, nagy mobilitású, többcélú kerekes jármű
Azaz Humvee. Ez a jármű az amerikai hadsereg szimbólumává vált. Az alacsony járművek alkalmasak fegyverzet, beleértve a nehéz géppuskák vagy a páncéltörő rakéták felszerelésére és használatára

10
Tizennyolc 155 milliméteres ágyú és negyvenezer tüzérségi lövedék
Egyelőre nem világos, hogy az amerikai arzenálból milyen 155 milliméteres tarackokat szállítanak Ukrajnának. A képen látható M198-as modell először a hetvenes években állt szolgálatba az amerikai hadseregben, de számos tervezési hibája volt, és mára már nagyrészt újabb verzióval helyettesítették. Az M198-as tarack lőtávolsága több mint húsz kilométer

11
Meghatározatlan számú vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris védőruházat
Ezek a felszerelések létfontosságúak egy nukleáris vagy vegyi fegyveres támadást követően. A Pentagon emellett ígéretet tett arra, hogy Ukrajnának orvosi felszerelést, testpáncélokat és sisakokat, optikai eszközöket, lézeres távolságmérőket és pilóta nélküli partvédelmi hajók meg nem határozott típusait szállítja