Gyűlöletbeszéd, isteni kinyilatkoztatás, világhatalom három éven belül: ismét Modi nyerte Indiában a választást

5
Rahul Gandhi és Sonia Gandhi, a fő ellenzéki Indiai Nemzeti Kongresszus párt vezetői sajtótájékoztatót tartanak Újdelhiben június 4-én. A párt kétszer annyi képviselői helyre számíthat, mint 2019-ben. Vezetői gyakran hangoztatják, hogy nem csupán a hatalom megszerzéséért harcolnak, hanem azért is, hogy helyreállítsák India alkotmányban rögzített szekuláris jellegét

6
Egy támogató a Dravida Munnetra Kazsadzsam (DMK) ellenzéki párt vezetője, M. K. Sztalin képmásával a választások utáni ünneplés közben Csennaiban. Modi a múlt hónapban Rádzsasztánban tartott kampánybeszédében azt állította, hogy ha az ellenzék kerül hatalomra, akkor „a muszlimoké lesz az elsőbbség az erőforrások felett”, mindenki vagyonát összegyűjtik, és szétosztják a „beszivárgók” és azok között, akiknek „több gyermekük van” – utalva ezzel a „népesedési dzsihád” vádjára