Az egész világ azt figyelte, mit jelent be Vlagyimir Putyin orosz elnök 77 évvel azután, hogy véget ért a második világháború, amelynek egyik résztvevője ismét hadban áll. Putyin beszédében azonban semmi rendkívüli nem hangzott el. A háborúval kapcsolatos legfontosabb fejleményekről folyamatosan frissülő cikkünkben olvashat.
Folytatódnak az orosz rakétacsapások, miközben a győzelem napját ünneplik
A moszkvai Vörös téren katonai parádéval, több más orosz városban megemlékezésekkel ünneplik a győzelem napját Oroszországban. A második világháború végét jelentő évforduló előtt találgatások indultak, fordulatot jelenthet-e a szimbolikus dátum az ukrajnai háborúban.

5
Fiatal kadétok vonulnak fel a Dvortszovaja téren Szentpétervárott. Az orosz elnök győzelem napi beszédében párhuzamot vont a Vörös Hadseregnek a náci Németországgal szemben vívott háborúja és a mostani ukrajnai katonai beavatkozás között

6
A győzelem napi parádén rendszeresen felvonultatják az ország legújabb katonai felszereléseit, ezzel is demonstrálva Oroszország erejét a Nyugat számára. Az ünnepséggel egy időben az orosz hadsereg folytatta invázióját Ukrajna keleti részén

7
T–72-es tankokat készítenek elő orosz katonák egy nappal a győzelem napi felvonulás előtt Szentpétervárott

8
Egy fiatal férfi a második világháborúban elhunyt hozzátartozóinak fényképével vonul fel május 9-én