A francia elnökválasztás első fordulóját április 10-én tartották. Macron 27,6, Le Pen a szavazatok 23,41 százalékát szerezte meg. Kérdés, hogy a harmadik helyezett radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon támogatói – akire a választók közel 22 százaléka voksolt – melyik jelöltre húzzák az ikszet, már ha elmennek szavazni.
Macron vs. Le Pen – Képeken a kampány
Megismétlődik a 2017-es választási párharc Emmanuel Macron és Marine Le Pen között. A háború kitörésekor nőtt, április közepén azonban ismét csökkenni kezdett a jelenlegi elnök támogatottsága. Most vasárnap eldől, válthatja-e a szélsőjobboldali Le Pen a centrista Macront.

9
Jelenleg Franciaország vezeti az Európai Unió soros elnökségét, így már a háború kitörése előtt nyilvánvalóvá vált, hogy külpolitikai szerepe miatt Emmanuel Macron kevesebb időt tud majd az idei kampányra szánni

10
Amíg a 44 éves elnök a külpolitikával volt elfoglalva, a szélsőjobboldali Marine Le Pen kitartóan járta a vidéket, ahol főleg a munkásosztály körében kampányolt

11
Emmanuel Jean-Michel Frédéric Macron egyebek mellett filozófiát tanult az egyetemen, dolgozott a francia pénzügyminisztériumnál, majd befektetési bankárként kereste a kenyerét. 2012-ben François Hollande volt francia elnök egyik vezető tanácsadója lett, majd gazdasági és ipari miniszter volt 2016-ig. Ugyanebben az évben alapított centrista politikai mozgalmat, amellyel az egy évvel későbbi elnökválasztáson győzelmet aratott

12
A jogász végzettségű Marion Anne Perrine „Marine” Le Pen édesapjától örökölte meg a pártelnöki posztot a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülésben (korábban Nemzeti Front). 2017-ig európai parlamenti képviselőként szolgált. 2011-ben az amerikai Time magazin A világ 100 legbefolyásosabb személyisége közé sorolta