Fél év alatt a földdel tették egyenlővé: harminchétmillió tonna veszélyes törmelék lett a Gázai övezetből

5
Palesztin gyerekek egykori otthonuk előtt Hán Júniszban 2024. március 29-én. Ha megérik, azaz nem halnak éhen vagy nem lépnek fel nem robbant aknára, Lodhammar becslése alapján felnőttként láthatják viszont egykori városukat

6
Néhai gyerekszoba Rafahban 2024. február 4-én. Az ENSZ szerint a Hamász október 7-i támadása óta – amelyekben harminchárom gyermek halt meg Izraelben – több mint tizenháromezer-nyolcszáz gyermek halt meg Gázában. Az UNICEF jelentése szerint legalább ezer gyermeknek amputálták az egyik vagy mindkét lábát

7
Egy ház romjai a Gázai övezet északi részén 2024. április 22-én. A gázai egészségügyi minisztérium szerint október 7. óta legalább harmincnégyezer palesztin halt meg a Gázai övezetben, és több mint hetvenhétezer sebesült meg az izraeli katonai offenzíva során

8
Korán-olvasás a ramadán szent hónapjában a Gázai övezet északi részén fekvő Beit Lahiában 2024. március 13-án. Néhány napja bejárta a világsajtót a hír, hogy sürgősségi császármetszéssel hoztak világra egy kislányt Rafahban, miután édesanyját férjével és lányával együtt megölték egy izraeli támadásban. A kezdeti remények ellenére a kislány öt napot élt túl az inkubátorban