36 éve temették el újra Nagy Imrét és '56-os mártírtársait
1
Az 1958. június 16-án hajnalban a kivégzett '56-os mártírok földi maradványait még a börtön sétálóudvarán ásták el, majd két és fél évvel később, 1961 februárjában a közeli Új Köztemető 301-es parcellájában temették el újra őket, jelöletlen sírokba. Az iratokban sem az elhunytak valódi neve szerepelt, Nagy Imre sírjának fedőneve például Borbíró Piroska lett
2
1989. június 16-án több százezres tömeg vett részt a Hősök terén megtartott tiszteletadáson, ahol a Műcsarnok előtt állították fel Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József, valamint az ismeretlen mártírok koporsóit, amelyeket aztán innen vittek át az Új Köztemetőbe
3
„36 éve ilyenkor már túléltük az exhumálás borzalmait, szörnyű titkokra derült fény nagyapám kivégzésével és elföldelésével kapcsolatosan a 301-es parcellában. (...) Én magam (a temetői tapasztalatok, az akkor „mélyülő” ismereteim után) leginkább csak az igazságtétellel, a temetéssel voltam elfoglalva. Őszintén szólva akkor nem igazán láttam bele a '89 előtti hatalom bugyraiba, azóta rengeteget tudhattam meg (kellett megtudnom) a rendszer valódi működéséről.” – mondta később Jánosi Katalin festőművész, Nagy Imre unokája, az 1990-ben Nagy Erzsébet által alapított Nagy Imre Alapítvány kurátora
4
„Akkor úgy tűnt, egy nemzet hökkent meg saját múltján, a titkolt igazságon, s igazán gondolja: 'soha többé'. Mára ez sem igaz többé. Mi marad...? Komoly tények, száraz, objektív tudás az emberi természetről, az úgynevezett barátokról, a politikáról, a közéletről, a 'nemzeti egységről', szóval, az Életről. Marad a munka, a kötelesség, a további 'tanulás', s mindezt elfogadva ebben fellelni az értelmet, szabadságot. (...) Mint túlélőknek, van feladatunk – megőrizni és tovább adni 1956 és 1989 igaz, összetett emlékezetét. Pokoli nehéz feladat ebben a kutya világban – de nincs más út” – tette hozzá Jánosi Katalin