Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Elvesztette a munkaügyi pert a Corvinus vizsgabotrány után kirúgott tanár


Ádám Zoltán, a Corvinusról elbocsátott tanár
Ádám Zoltán, a Corvinusról elbocsátott tanár

Több százezer forint perköltséget is fizetnie kell Ádám Zoltánnak, aki elvesztette az általa indított munkaügyi pert a Corvinus Egyetem ellen. Az intézményből elbocsátott tanár bíróságon próbálta elérni, hogy visszahelyezzék az állásába.

Jogszerű volt a tanár elbocsátása, mert – a bírói indoklás szerint – az együttműködési kötelezettségét szegte meg Ádám Zoltán, amikor a vizsgára nem engedett diák ügyében tőle kért e-mailek egy részét nem küldte át az egyetem vezetésének. A bíróság szerint az egyetem volt tanárának fokozottabb körültekintéssel kellett volna kommunikálnia az ügyéről az egyetemi Facebook-csoportokban, az intézmény jó hírnevének védelmében. A bíró szerint – az egyetem vezetői meghallgatása alapján – Ádám Zoltánt nem érték retorziók az egyetem részéről a nyilvánosan közzétett véleménye miatt.

A döntés kihirdetése után Ádám Zoltán elmondta, szerinte ennek az elsőfokú döntésnek az az üzenete a munkavállalók felé, hogy „inkább ne ugrálj, ne mondd meg a véleményed, mert bajba kerülsz. A Corvinus volt tanára a jogi képviselőjével (TASZ) való egyeztetés után dönt arról, továbbviszi-e az ügyet.

A kirúgott tanár jogi képviseletét a Társaság Szabadságjogokért civil jogvédő szervezettel ellátó ügyvéd, Kollarics Flóra elmondta, a leírt ítélet alapján megfontolják a fellebbezést, de ő nem tartja jogosnak, hogy súlyosan gondatlan magatartás lett volna a tanár részéről az egyes emailek el nem küldése, így ez szerinte nem indokolt volna azonnali elbocsátást.

Az egyetem elégedetten fogadja a bíróság döntését. Mint írják, a Corvinus eddig is kitartott azon álláspontja mellett, hogy a felmondás jogszerű és arányos volt. Emlékeztetnek arra, hogy az ítélet még nem jogerős, a felperesnek lehetősége van fellebbezésre. "Az egyetem tiszteletben tartja a bíróság munkáját, az eljárás jogerős lezárultáig ennél részletesebben nem kívánja kommentálni a fejleményeket" - áll a közleményben.

Mégis vizsgázhatott a diák

Kicsit több mint egy éve indult el a Corvinus Egyetemről kirúgott tanár munkaügyi pere. Ádám Zoltánt azt követően bocsátották el, hogy egy tehetős családból származó diákot nem engedett vizsgázni, mert szerinte nem teljesítette a tantárgyi követelményeket. Az egyetemista érdekében az édesanyja is bement az egyetemre, a diák végül rektori engedéllyel mégis vizsgázhatott.

Mint korábban megírtuk, a tanár rendkívüli felmondással való elbocsátását az egyetem vezetése azzal indokolta, hogy Ádám Zoltán „nem működött együtt a szabálytalansági eljárásban”, „tiszteletlenül beszélt a kancellárral” és „rossz hírét keltette az egyetemnek”.

A kirúgott tanár szerint ő igenis betartotta az alapvető udvariassági szabályokat a kancellárral való kommunikációban és szerinte a rosszhír-keltés vádja sem megalapozott, mivel ő csak „belsős Facebook-csoportban beszélt az ügyről, és ott sem nevesítette az etikai vizsgálatban érintett kollégákat”. A sajtóhoz csak 2023 augusztusában fordult, de a diákot ekkor sem nevezte meg.

Ehhez kapcsolódóan: Nem volt világos, hogy milyen alapon utasít a kancellár bármire” – elindult a Corvinusról elbocsátott tanár munkaügyi pere

A Corvinus korábbi oktatója azért perelte be volt munkaadóját 2023 októberében, mert szerinte jogellenesen, indokolatlanul bocsátották el az állásából, ezért munkaviszonya visszaállítását akarta elérni a perrel.

Az oktatót azután bocsátották el állásából, hogy bár ő nem engedte vizsgázni az egyik diákját, mert nem teljesítette az ehhez szükséges követelményeket, az egyetem vezetése ezt más vizsgáztatóval megoldotta. A tanár etikai vizsgálatot kezdeményezett. Az ügy országos botránnyá dagadt, és bár sokáig nem volt hivatalos információ arról, hogy melyik befolyásos család gyermekének a vizsgájáról volt szó, végül a Jelen hetilap közölte az érintett diák családnevét.

Ádám Zoltán szerint a diák édesanyja kétszer is felkereste őt az egyetemen, hogy megpróbálja rávenni, mégis engedje vizsgázni a fiát. Az oktató szóban és írásban is tájékoztatta őt, hogy az egyetemi szabályok szerint a fiú nem vizsgázhat. Ezt követően a milliárdos vállalkozó apa írt a dékánnak és a rektornak.

Ehhez kapcsolódóan:„Azt nem lehet csinálni, hogy egy bizonyos hallgatóra puhább szabályok vonatkoznak, mint a többiekre” – interjú a kirúgott egyetemi tanárral

A tanár által vizsgára nem engedett diák apja Timur Rahimkulov, a Forbes felmérése szerint a tizennegyedik leggazdagabb magyar (133,6 milliárd forintos vagyonnal). Az Oroszországból jött, Magyarországon letelepedő család vagyonosodását korábban a G7 portál dolgozta fel részletesen. A 24.hu írt arról, hogy a családnak jelentős mennyiségű Mol- és OTP-részvénye van, és hogy a Corvinus egyetemet fenntartó Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány is kapott tízszázaléknyi Mol-részvényt.

  • 16x9 Image

    Horn Gabriella

    Horn Gabriella a Szabad Európa rovatvezetője. Több mint húsz éve újságíróként dolgozik. Cikkei az online és a nyomtatott sajtóban jelentek meg, televíziós riporter is volt. Az alapítás óta szerzője volt az atlatszo.hu oknyomozó portálnak, az elmúlt években a lap munkatársa volt. Több nemzetközi újságíróprojektben segítette a határokon átívelő korrupciós ügyek, hatalmi visszaélések feltárását. ​A hortobágyi földmutyiról szóló riportjáért Hégető Honorka-díjat és Telenor-különdíjat kapott munkatársával közösen, egy másik írásáért pedig a Soma-díj zsűrije részesítette elismerésben. 

XS
SM
MD
LG