2019. december - egy újfajta vírus jelenik meg a világon. 2020. március 4. - azonosítják az első fertőzöttet Magyarországon. 2020. március 11. - a WHO világjárványnak mínősíti a COVID-19-et. 2020. december 8. - egy 90 éves brit állampolgár elsőként a világon megkapja a Pfizer/BioNTech vakcináját. 2021. március - a járvány már több mint 2,5 millió ember életét követelte világszerte, mintegy 94 millióan pedig már felépültek. Képekben az elmúlt egy év.
Egy év az életünkből - és még mennyi?
Bizonytalanság, lezárások, vírustagadás, nyájimmunitás és oltási programok. Fogalmak, amelyek világszerte a mai napig meghatározzák az életünket. Emlékezetes fotók az elmúlt egy évből.

5
A járvány következtében világszerte rendkívüli állapotot hirdettek és korlátozó intézkedéseket vezettek be például a közlekedésben. A rendőrség és a katonaság emberei rendszeresen láthatók voltak számos nagyvárosban. Ezen a fotón éppen egy román autóst igazoltatnak Bukarestben.

6
Míg a világ nagy része bezárkózott, addig Svédország egy eltérő stratégiát választott. 2020. július 27-én tömve voltak a főváros, Stockholm utcái.

7
Nagyon sokan elveszítették állásukat a pandémia idején. Sok külföldi munkás pedig úgy döntött, a bizonytalanság helyett inkább a hazatérést választja. Ez azonban azzal járt, hogy helyenként akár 24 órát is várakozni kellett a határátkelőknél.

8
Voltak politikai vezetők is, akik lekicsinylően beszéltek a járvány súlyosságáról. Donald Trump volt amerikai elnök újraválasztási kampányában az üzletek nyitvatartása és a gazdaság megmentése mellett érvelt. 2020 novemberében kórházban kezelték, miután elkapta a fertőzést.