Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Kilenc év börtönre ítélték a Szabad Európa újságíróját Bakuban


Farid Mehralizada
Farid Mehralizada

Azerbajdzsánban a bíróság kilenc év börtönbüntetésre ítélte Farid Mehralizada újságírót és közgazdászt, akinek nevéhez fűződnek a Szabad Európa Rádió (RFE/RL) azeri szolgálatata, az Azadliq Radiosun kormánykritikus tudósításai.

A bakui úgynevezett súlyos bűncselekmények bírósága június 20-án bűnösnek találta Mehralizadát és hat másik újságírót, akik ugyanakkor tagadták, hogy bármiféle törvénytelenséget követtek el.

Az utolsó szó jogán az immár egy éve fogvatartott Mehralizada azt mondta, megérti hogy az ítélet, amelyet felolvasnak, nem a bírák döntése lesz, hanem azoké, akik elrendelték az ő és a többi újságíró letartóztatását.

„Ha akarják, életfogytiglant is kiszabhatnak ránk, vagy akár megváltoztathatják a büntető törvénykönyvet, visszaállíthatják a halálbüntetést, és kivégezhetnek minket. Mert azokban az országokban, ahol a jogállamiságot és az igazságszolgáltatás függetlenségét nem tartják tiszteletben, az eljárások nem mások, mint az autoriter kormány hamis mosolya” – tette hozzá.

Ehhez kapcsolódóan: A Szabad Európa újságírójának bebörtönzése rávilágít a független média elleni azeri támadásokra

Mehralizadát 2024. május 30-án tartóztatták le. A biztonsági szolgálat ügynökei rávetették magukat, csuklyát húztak a fejére, és azt súgták a fülébe: „túl sokat beszélsz”.

Csempészéssel vádolták meg, de Mehralizada szerint ezek a vádak politikai indíttatásúak, és a Szabad Európa azerbajdzsáni szolgálata, az Azadliq Radiosun kritikus tudósításaihoz kapcsolódnak.

A letartóztatást követően az Abzas Media közleményt adott ki, amely szerint Mehralizadának nincs közvetlen kapcsolata a médiummal, csupán egyike azon szakértőknek, akiknek a hozzászólásai megjelentek a weboldalukon.

Az Abzas alapítóját, Ulvi Hasanlit és főszerkesztőjét, Sevinj Abbasovát szintén kilenc év börtönre ítélték június 20-án, csakúgy mint Mehralizadát.

Az Abzas munkatársa, Mahammad Kekalov hét és fél év, míg a Turan Információs Ügynökség szerkesztője, Hafiz Babali kilenc év börtönt kapott. Két újságírót, Nargiz Absalamovát és Elnara Gasimovát nyolc év börtönbüntetésre ítélték.

A harmincéves Mehralizada a tárgyalás során részletesen ismertette letartóztatásának körülményeit bizonyítékként arra, hogy az ügy politikai indíttatású, válasz az „ azeri társadalmi és gazdasági folyamatokkal kapcsolatos kritikáira”.

„Farid már így is sokat veszített. Indokolatlanul több mint egy évig fogva tarják, lemaradt gyermeke születéséről. Megfosztani őt alapvető jogaitól szükségtelenül kegyetlen. Ahelyett, hogy ezt a színlelt helyzetet fenntartanánk, ideje, hogy Faridot újra egyesítsük a családjával – mondta még az ítélethirdetés előtt Steve Capus, a Szabad Európa Rádió (RFE/RL) elnök-vezérigazgatója.

Mehralizada gazdasági elemzéseiben gyakran bírálta Azerbajdzsán olaj- és gázfüggőségét, és megkérdőjelezte a hivatalos munkanélküliségi és szegénységi statisztikákat.

Először csempészettel vádolták meg, később további vádakat is felhoztak ellene, egyebek között illegális vállalkozás működtetését, adócsalást, csoportos csempészetet és okmányhamisítást – olyan vádakat, amelyeket ő és támogatói is koholmánynak nevezett, és további bizonyítékokat szolgáltattak arra vonatkozóan, hogy az ügyet politikai erők irányították.

Amióta 2003-ban Ilham Alijev átvette az elnöki hatalmat elődje és apja, Hejdar Alijev halála után, azzal vádolják, hogy újságírók, ellenzékiek és civil aktivisták elnyomásával fojtja el a kritikus hangokat.

Ez a tendencia az utóbbi időben felgyorsulni látszik, harmincnál is több újságírót és jogvédőt tartóztattak le olyan vádak miatt, amelyeket a nemzetközi szervezetek politikai indíttatásúnak tartanak.

Az azerbajdzsáni hatóságok azonban következetesen tagadják, hogy erről lenne szó. Mehralizada és mások esetében, akiket a közelmúltban őrizetbe vettek, a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy konkrét bűncselekmények miatt tartóztatták le őket, nem pedig politikai megtorlásul.

XS
SM
MD
LG