A néhány tucatnyi magyar kisebbség által Nagysinknek nevezett település Brassó megyében található, a megyeszékhelytől mintegy kilencven kilométerre.
NATO-harccsoportot állítanak fel Közép-Romániában
A NATO által „az elrettentés és a védelem terén végrehajtott alapvető váltásnak” nevezett program részeként Cincu városában megkezdődött egy olyan bázis építése, amely az európai csapatok elhelyezésére és kiképzésére szolgál majd.

5
Egy hatalmas betonozott terület készül a kiképzőtelepen. Minguet szerint a bázis lehetővé teszi „egy állandó, erősebb zászlóalj létrehozását, több nehézfegyverzettel, hogy megakadályozzanak bármilyen agressziót vagy destabilizációt Romániában”. Hozzátette, hogy körülbelül négy-öt évig lehetnek majd Cincuban

6
Egy holland mesterlövész gyakorlatozik a kiképzőterületen. Minguet szerint a rendszeres gyakorlatok „részei annak az üzenetnek, amelyet az orosz hadseregnek küldünk”

7
Néhány helybéli eközben tiltakozott a falu közelében zajló nagyszabású építkezés ellen. Szeptember közepén egy Cincu melletti kis hídra betontömböket helyeztek, hogy megpróbálják megállítani a NATO által használt nehézgépjárműveket. A román média szerint a lakosok attól tartanak, hogy a híd összeomolhat az engedélyezett, 12 tonnás határértéknél jóval nehezebb járművek súlya alatt

8
Holland katonák tüzelnek egy járműről egy gyakorlat során. A harccsoport romániai áthelyezését júniusra tervezték. Az egyelőre nem világos, hogy mi okozza a költözés késését